Keresés
Close this search box.

Bor+Jazz – fenséges programok Szentendrén

Szentendre Bor Jazz
A rendezvény egészére a belépés a hatályos járványügyi szabályok szerint lehetséges: szabadon, azaz védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Szeptember 24-26 között újra jazz szól a legjobb borokhoz Szentendrén!

Az idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Szentendrei Jazz- és Borfesztivál, ami igazi ínyencségekkel várja vendégeit. A belváros hangulatos sétálóutcáján, a Dumtsa Jenő utcán, az ország neves borrégióiból érkező hazai pincészetek várják majd az érdeklődőket, a Barcsay Múzeum udvara pedig Jazz udvarrá alakul erre a három napra, ahol a hazai jazztermés legjavát ízlelheti meg az idelátogató.

Mégpedig 12 produkciót, összesen ötven zenésszel nézhetnek és hallgathatnak meg az érdeklődők a fesztivál alatt. A koncertek helyszíne a Barcsay Múzeum udvara, amely szintén a Dumtsa Jenő utcáról nyílik. A szabadtéri színpadon mindhárom nap délután háromtól két óránként váltják egymást a zenekarok, így a szünetekben a kóstolásra, városi sétára is jut idő.

Karosi Júlia énekesnő Bartók és Kodály példáját követve indul kortárs irányba, Lantos Zoltán elektromos hegedűn hoz elképesztő groove-okat. Az álomszép gitározás három mestere, a költő Bende Zsolt, a varázsló Gyémánt Bálint és a filozófus Gadó Gábor adnak együtteseikkel koncertet.

A Bop Cats ellenállhatatlanul idézi meg a jazz hagyományból Cannonball Adderleyt. Charles Mingus modernségét Ajtai Péter szextettje teszi újra átélhetővé.

Az altszaxofonos Tóth Viktor is kikacsint Charlie Parkerre a DJ pult mellől, ahogy Vörös Niki is felidézi híres énekesek örökzöldjeit. A klasszikus orgonista Fassang László új oldaláról mutatkozik be Ávéd János együttesében. Nagy János triójának nem csak a felállása meglepő, hanem a hangzása is, Lukács Miklós pedig a cimbalomról bizonyítja be, milyen elképesztő hangszer avatott kezekben.

Természetesen a legjobb magyar pincészetek sem maradhatnak ki – és ezt az alábbi lista is bizonyítja: Thummerer Pince, Frittmann Borászat, Gere Pincészet, Pátzay Borászat, Hilltop Pincészet, Márton és Lányai Pálinka, Streit-Zagonyi Borászat Villány , Kecze & Hady Kézműves Pince, Rustica Borműhely, Holdvölgy Pince, Nemes Nedűk Borszaküzlet, Hetényi és Bárdos Pincészet, Winery Petrény, Kőhegybor, Epermester Pincészet, Mokos Pincészet, Tokaj Excellence, Tűzkő birtok, Mészáros Pince, Recas Pincészet, Royal Pincészet, Sajtvilág

Részletes információ a koncertekről: itt!

Idén sem maradnak el a kísérő programok, hiszen a fesztivál hangulata az egész belvárost átjárja majd.

Városismereti és gasztronómiai sétákra, pincetúrára indulhat aki kedvet érez hozzá, boros workshopok várják a látogatókat. A helyi éttermek, termelők és szolgáltatók pedig borvacsorával vagy egyedi, borra hangolt menüsorokkal és programokkal készülnek.

Szentendre varázslatos hangulata, egyedi élménnyé formálja a borfesztiválok már ismert hangulatát.

De a borászati workshopok sem maradhatnak el, az első szeptember 25-én, 19:00 órától lesz, A Dunakanyar borai címmel, amit Hidegkuti Gergely szőlész, borász fog tartani. Másnap szeptember 26. vasárnap 19:00 az ősi szentendrei és délvidéki borok titkainak nyomába eredhetnek az érdeklődők, Ercsey Dániel borszakíró segítségével.

Szentendre borászatának meghatározó szereplői voltak a 17. század végén ide menekülő szerbek. Bár az ő munkásságuk és az általuk készített borok azóta már a feledés homályába merültek itt nálunk, de a délvidéken még napjainkban is sok izgalmas, számunkra egzotikus bor készül. Házigazdánk, Ercsey Dániel borszakíró, borblogger segítségével azt próbáljuk elképzelni, hogy milyen is lehetett az itt készült borok stílusa. A kortárs szerb borok kóstolása során izgalmas beszámolókat is hallhatunk a házigazda délvidéken szerzett tapasztalatairól.

A workshopok helyszíne: Városháza díszterem. (Szentendre, Városház tér 3.) Jegyár: 5990Ft/fő, ami tartalmazza a borok árát. Jegyek kaphatók: Tourinform Iroda Szentendre (2000 Szentendre, Dumtsa Jenő u. 22.) telefon: +36 26 317 965 | +36 26 317 966 https://szentendre.jegy.hu/

A fesztiválra a belépés ingyenes, de a borok fogyasztására csak a helyszínen vásárolt, a rendezvény logójával ellátott üvegpohárral van lehetőség, amit a Pohárponton lehet megvásárolni, 1400 Ft-ért – ezeket nem lehet visszaváltani.
A koncertek a Szentendrei Kulturális Központ és a Ferenczy Múzeumi Centrum közös szervezésében valósulnak meg. A belépés ezekre is ingyenes, de előzetes e-mailes regisztrációhoz kötött.

Az ülőhelyeket maximum 120 főig tudjuk biztosítani. Kérjük az érdeklődőket, hogy az alábbi címre küldjék el részvételi szándékukat, legkésőbb 2021. szeptember 23. este 8 óráig: regisztracio@muzeumicentrum.hu
A rendezvény egészére a belépés a hatályos járványügyi szabályok szerint lehetséges, miszerint szabadon (védettségi igazolvány nélkül) látogatható.

Zenei programok:

Szentendrei Jazz és Bor Fesztivál 2021, Barcsay-udvar

Szept. 24, péntek

Szept. 25, szombat

Szept. 26, vasárnap

15:00

Karosi Júlia Quartet

Bende Zsolt Trió
feat. Hodek Dávid

Tóth Viktor Bird &
Food Market

17:00

Lantos Zoltán OpenSource

Bop Cats – A Tribute to the Cannonball Adderley Quintet

Nagy János Trió

19:00

Ávéd János Quartet

Vörös Niki Quintet feat. Táborszky Bence

Lukács Miklós Cimbiózis

21:00

Gadó Gábor Quintet

Gyémánt Bálint Trio

Ajtai Péter Mingus! Mingus! Mingus!

A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt