Az ország legnagyobb szilveszteri táncháza a Fonóban

Fonó Budai Zeneház
December 31-én az ország legnagyobb szilveszteri táncházába várják a közönséget; a Fonó Folkszilveszteren.

A Fonó Folkszilveszteren a Szászcsávási zenekar, valamint Péter Tamás és barátai játsszanak a vonós táncházban, a Gáska zenéjére pedig moldvai táncokat táncolhatnak a résztvevők.

A legendás szászcsávási zenészek több nemzedékre visszamenően a környék híres muzsikusai, repertoárjuk rendkívül széles, hiszen magyaroknak, románoknak és cigányoknak egyaránt muzsikáltak – áll a Fonó Budai Zeneház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Mint írják, a szászcsávási zenészek legnagyobb érdeme, hogy azt a hagyományos erdélyi vonós tánczenét játsszák, amely egykor még egész Erdélyben virágzott. A zenekar tagjai rendszeresen zenélnek Erdély-szerte, az elmúlt évtizedekben a városi, magyarországi táncházakban visszatérő vendégek, több meghívást kaptak külföldre, a tengerentúlra is.
A Fonó hat lemezből álló sorozatot adott ki a szászcsávási felvételekből, amelyek között olyan anyagok is megtalálhatók, mint a zenekar chicagói koncertje, vagy a magyar népi éneklésben egyedülállóan a többszólamúságot képviselő Szászcsávás dalárda felvétele.
Péter Tamás prímás zenekarának tagja Balogh Kálmán (cimbalom), Fekete Márton (brácsa), Gombai Tamás (hegedű) és Molnár Péter (bőgő).
A számos klubban, táncházi helyszínen játszó Gáska muzsikájára azok is be tudnak csatlakozni a moldvai körtáncokba, akik még a vonós táncokban kevésbé járatosak.
A megelőző napokban is minden este programokkal várják a közönséget a Fonóban. December 28-án a latin zenék állnak a középpontban, a Los Orangutanes és a Lituma fellépésével.
December 29-én roma, bolgár és magyar dalok hallhatók a Fonóban Navratil Andrea és Lakatos Mónika előadásában.
A zeneház év végi Jazz Előszilveszterén december 30-án a Dresch Quartet ad koncertet. A Söndörgő tamburái ezúttal dzsesszes stílusban szólalnak meg, majd a Nosnach lép fel.

 A programokról bővebb információ a Fonó weboldalán olvasható.

(MTI)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt