Himnusz Film Pályázat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ pályázatot ír ki 10-18 éves tanulóknak HIMNUSZ FILM címmel.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ pályázatot ír ki 10-18 éves tanulóknak HIMNUSZ FILM címmel.
Aki már ráhangolódott a Lassan Szeress nótára, annak igazi örömhír, hogy a zenekar élőben először a Gödör Klubban játssza majd el, 2017. november 30-án
Ha valaki esetleg nem ismerné Bigát, ideje bepótolni! Zenei pályája ugyanis sokkal nagyobb múltú, mint gondolnánk.
2018 februárjában szülinapi koncertet ad Zalatnay Sarolta énekesnő, várhatóan az énekesi karrierjének több emlékezetes pillanatát is felidézve.
A bóvli és giccses jelzőkkel büntetett mulatós zene művelői szerint egyfajta titkos divatként virágzik a műfaj.
Nemzenekar néven már egy ideje működik egy formáció, mely tulajdonképpen nem zenekar.
Szinte most alakult a debreceni Éva Presszó zenekar, máris rengeteg koncertet és teltházas klubkoncertet tudhat maga mögött.
A jó zenei szimatú DJ-producer szerint ahhoz, hogy ő nagy kedvvel kezdjen egy dal remixelésébe, az kell, hogy első blikkre megfogja.
Éva 2010-ben szerzett előadóművész diplomát a Zeneakadémia népi ének szakán. Egyetemi évei alatt énekelt többek között a budapesti Mátyás-templomban, a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó ökumenikus konferencián Nagyváradon, Budapesten és Szegeden, a Ferences Rend fennállásának 800. évfordulója alkalmával rendezett gálaműsoron, a Művészetek Palotájában, Párizsban, a Pompidou-Központban, és Shanghaiban, a Világkiállításon. Önálló koncertje volt a fertődi Esterházy Kastély kápolnájában.
A Mutatvány a Patikadomb második 2017-es kiadványa, melyhez egyből klipet is készítettek. Mind a zene, mind a klip a zenekar lírai oldalát mutatja meg.
„Ahogyan a sejtjeink is lecserélődnek 7 év után, úgy az ember életében is a 7 éves ciklusok a legmeghatározóbbak. Állítólag.”
Arany János 200 éve született, erre az alkalomra a The Immigrants egy műmegzenésítéssel készül. Ez a zenekar történetének első magyar nyelven rögzített dala!
A Madridban élő magyar művész, Keck Mária előadásain tradicionális szálak fonódnak össze személyes húrokkal, egyedi megfogalmazásban lüktet a zene.
CocoTia életében mindig is központi szerepet játszott a zene. Csak a nyáron három szerzeménnyel örvendeztetett meg minket, és immáron itt a Rainbow is.
A Fatal Error zenekar 2017. október 21-én mutatja be második nagylemezét, melynek címe Kisszobából Nagyvilág. Erről a korongról lát most nagyvilágot a Maradhatnak című szerzemény.
A V-Tech zenekart Kefir (Kecskés Tibor) és Szamóca (Bukovszky József) alapította, és hamar hazánk egyik legsikeresebb zenei produkciójává nőtte ki magát.
Milyen zenei projekteket tervez, és a babázás miatt kicsit visszavonulva mit gondol most a bennünket körbevevő világról? Az énekesnő szerint jampiskodni nagyon jó dolog!
Meglepően jó és egyedi zene az, mellyel a napokban megleptek minket. A The Sharon’s első videoklipjét 2017 áprilisában forgatta, az Édentől keletre című dalhoz.
Balássy Betty zenei karrierje az ezredfordulón indult, amikor egy nemzetközi jazz énekversenyen első helyezést ért el.
Miért mondja magáról Petruska András, hogy „én csak az átlag őrült vagyok a társadalomban?”
Még nyár elején indult a Harap zenekar és a ceglédi Rocksuli közös rajzpályázata, ami az együttes Nem dúdolhat c. dalához kért be gyermekrajzokat. Nagyon jó klip született!
Erdőhegyi Brigitta énekesnő a belső szabadságról, önismeretről, döntésekről és pályájáról beszélt a Sztárportréban.
Egy olyan országban készítették, ami a zene egyik top listás országa, és egy olyan dal születhetett aminek hangulata maga a vidámság.
A pileus egy olyan felhőfajta, ami előrevetíti egy vihar képződését, ahogy remélhetőleg ez a kiadvány is előrevetíti az újabb Szupercella albumokat.
Az egyik legszebb pillanat talán az volt, amikor egy chilei zenekar gitárosa leírta fonetikusan a kis beszédét, és a koncertjük végén elmondta magyarul.
Kik a példaképei egy sikeres, a magyar zenei életben fogalomnak számító énekesnek? Milyen élmény találkozni Santanaval?
Tinédzserként Juhász Anikónak is a rock zene jutott először eszébe amikor gitárt fogott, de JS Bach hamar eltérítette.
Egy gazdag életpályát maga mögött tudó, közismert ember Patkó Béla, vagy ahogy egy ország ismeri, Kiki engedett betekintést gondolataiba.
Akinek ismerősek e szavak: Santeria, The Play, Long Road az régóta ismeri, de akinek a Cherokee zenekar mond valamit az biztosan tudja kiről van szó.
Barbee saját bevallása szerint teljesen laikusként jött a zenei szakmába, és a profi szakemberek tanácsain túl maximalizmusa segített sokat.
A Babel Sound idén is megmozgatja a világot. 15 országból érkeznek zenekarok Balatonboglárra, a július 17-én kezdődő fesztiválra.
Már 19 évesen a Hungária együttes kislemezén énekelt, de az igazi áttörés 15 évvel később, a Dolly Roll első dalaival történt meg.
Idén sem maradhat el a RockFeszt a nagyudvarnoki Sweet Parkban! Most is rengeteg fantasztikus zenekar szórakoztatja a résztvevőket a fesztivál 3 napja alatt!
Június 29. -től, augusztus 26. -ig rengeteg zenei program vár mindenkit Balatonkenesén.
CocoTia legújabb felvétele, a klippel együtt debütáló “Részeg Tündér”. A klip képi világát Budapest nyújtotta. Bulis helyek teszik látványossá és mozgalmassá.
2017. július 21-22. Lábatlan, Gerenday Kert – Élő környezetben élő zenével
Megéltük/megéljük ezt is. Mostanság a budapesti zenekar nagyon aktív szerencsére. Pár éve még azt gondoltam volna, hogy már nemigen lesz új Junkies lemez…
Talán egy hónapja sincs, hogy a „Brotherhood” címmel tavaly megjelent és Fonogram-díjat is kapott második album Down In The Dirt dalához elkészült egy klip.
Peti egy zenész, humorista, parodista. Számomra éppen azért jó mert magát a zenét nem parodizálja, sőt meghagyja azt eredeti hangulatában, minőségében.
Ha hétköznapi beszélgetésekben a korszakos magyar zenekarokról esik szó, biztosan felmerül a Napoleon Boulevard is, és Vincze Lilla énekesnő.