Keresés
Close this search box.

Megjelent a LAD Project zenekar első hivatalos videóklipje

LAD Project
Július 25-én tette közzé első viedóklipjét a putnoki illetőségű LAD Project zenekar.

LAD Project - VárosbólJúlius 25-én tette közzé első viedóklipjét a putnoki illetőségű LAD Project zenekar. A csapat 2016 tavaszán jelentette meg bemutatkozó, „Öntudat” című, 4 számos kislemezét. Az ezt követő időszakban a zenekar az ország több pontján is fellépett klubkoncertek keretében, valamint új dalok is születtek.

A most megjelent videó egy vadonatúj dalhoz készült, melynek címe „Városból”. A klip Budapesten játszódik és magát dalszöveget is a főváros ihlette. A főhősön keresztül bepillantást nyerünk a mai elanyagiasodott világ két oldalára. Egyrészt meglátjuk a kisembert, aki valószínűleg kemény munkával keresi meg az amúgy sem túl sok kenyérrevalót, mégis próbál túlélni a nagyvárosi forgatagban. Ezzel szemben ugyanazt a figurát egy teljesen más élethelyzetben is végig kísérhetjük, ahol már az élettel szembeni alázatnak semmi nyoma, csak a városi lét pozitív hatásait kihasználó, mindenre fittyet hányó, beképzelt, kissé unszimpatikus fővárosi képe rajzolódik ki.

A zenei hangzásvilág a bemutatkozó lemezhez hasonlóan alt-pop-rock elemeket tartalmaz, bizonyos szintig túllépve annak kereteit. Megmaradt a dallamos refrén, és az oda-oda szúrós szöveg is, viszont némileg több teret kaptak a torzított gitárok és a melodikus ikertéma is feldobja a kissé könnyed hangzást.

A további tervek közé tartozik a koncertezés és egy újabb kislemez megjelentetése is, melynek munkálatai már a végéhez közelednek.

A „Városból” az alábbi linken tekinthető meg:

youtube.com/watch?v=CX2jeqqyRfY

Facebook-on itt tudhatsz meg többet:

facebook.com/LADproject.zenekar/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Pokolgép zenekar

Az új énekes leleplezése, elképesztő riffek és irodalom teszi hidegrázóssá a Pokolgép dalát

A januári tagcsere után új videóklipes dallal jelentkezik a magyar rockzene ikonikus alakulata, a Pokolgép. A szóban forgó szám megjelenése több szempontból is kiemelkedő fontosságú. Egyrészt egy izgalmas versfeldolgozásról beszélünk, de ami még tovább fokozza a hanganyag különlegességét, az az, hogy ebben lehet először a banda új énekesét hallani.

Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) - tisztújítás

EJI tisztújító Választógyűlés a BMC -ben

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte tisztújításának folyamatát. Ennek első lépéseként a Budapest Music Centerben Választógyűlést tartottak és megválasztották az EJI munkáját koordináló döntéshozó szerv, az új Küldöttgyűlés tagjait.

Iceboyz zenekar

Szinti-poppal indult az Iceboyz

Az Iceboyz első dala hangulatában igazi 80 -as évekbeli szinti-pop. A szöveg felejtős, de ez a stílus amúgy sem erről híres, a zene viszont hozza amit kell.

Fiúk zenekar

Fiúk – Paralízis dal- és klippremier

A földalatti popot játszó Fiúk zenekar új dala egy olyan traumát dolgoz fel, ami az alvásparalízissel jár – sokakban ugyanis ily formában jelenik meg a hétköznapok frusztrációja.