Július 27-én idén már másodszor.

Brains zenekar BudapestJúlius 27-én idén már másodszorra veszi be a Brains a Budapest Parkot. Magyarország legnépszerűbb elektronikus zenét játszó koncertzenekara egy különleges, forró nyári bulival készül a Parkos show-ra – látványos színpadi elemekkel, képregényvásárral, szuperhősökkel, illetve egy jótékony céllal várják a közönséget.

A koncert a 2014-es, nagysikerű Superheroes tematikát eleveníti fel, a jegybevétel egy részét az együttes jótékony célra fordítja majd. „Bárki szuperhőssé válhat egy másik ember szemében, és ehhez nincs szükség sem hatalomra, sem emberfeletti erőre, csak figyelemre, emberségre” – mondta Columbo, a Brains zenekar énekese.

A banda a hangzás mellett a látványra is nagy hangsúlyt fektet – az elmúlt évek minőségi bulijainak köszönhetően már a Brains védjegyévé váltak az egyedi díszletek és a szemkápráztató pirotechnikai elemek. A vizuál 27-én kiegészül a szuperhős jelmezesekkel és profi táncosokkal, illetve az együttes meglepetés fellépőket is fogad majd a színpadon.
A szuperhősök éjszakája a nyár kihagyhatatlan bulija, amely kedvéért még a Marvel és a DC karakterek is egyesülnek!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.