Nemzetközi siker lett a SzegedRocks2018

Cityrocks Hungary
Egy év alatt már több százezren nézték meg a SzegedRocks2018 rockzenei flashmob videóit Magyarországon.

Nemzetközi siker lett a SzegedRocks2018! – Óriásit megy a Cityrocks Hungary által szervezett dóm téri flashmob a nemzetközi közösségi oldalakon.

A hazai online portáloknak és zenei szaklapoknak köszönhetően egy év alatt már több százezren nézték meg a SzegedRocks2018 rockzenei flashmob videóit Magyarországon. A nemzetközi siker azonban most jött el. A világ egyik legnagyobb zenei közösségi oldala, a Music Life és a CityRocks Produkció között megkezdődött együttműködés eredményeként alig négy nap alatt már 2 milliónál is többen látták világszerte a 2018-ban, a Dóm téren koncertet adó óriászenekar egyik videóját. A szervezők nagyon büszkék azokra a zenészekre, akik csaknem fél évig készültek a tavalyi koncertre, és arra a 30 fős csapatra is, amelynek az önkéntes munkája is kellett ahhoz, hogy a nemzetközi zenei világban is ekkora sikert érjen el a Cityrocks Hungary által szervezett szegedi esemény.

Cityrocks HungaryMivel más nemzetközi zenei médium is érdeklődik a Cityrocks produkciója iránt, a tavaly Szegeden útjára indított kezdeményezés – az olasz Rockin’ 1000 és az orosz Rocknmob csapata mellett – megerősítheti helyét a világ három legnagyobb hasonló rendezvénye között.

A produkció nemsokára egy különleges videóval jelentkezik: egy kamionplatós koncert kisfilmje néhány nap múlva kerül fel a közösségi oldalakra.

2019-ben pedig Kecskemétre várják a zenészeket, szeptember 7-én KecskemétRocks2019 néven tart két órás koncertet az óriászenekar. A zenekarba augusztus közepéig lehet még jelentkezni.

https://www.facebook.com/MusicLife/videos/746323252450996/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.