Keresés
Close this search box.

Megjelent a Follow The Flow első nagylemeze, a Nem tudja senki!

FTF - Gavallér
Itt a Porszem festői videója.

A nagy napot egy újabb klippel is megkoronázták, itt a Porszem festői videója.

A Follow The Flow három tagja rendkívül termékeny korszakát éli, tavalyi berobbanásuk óta ontják magukból a slágerlistavezető dalokat, most pedig elérkezett az ideje, hogy egy debütáló lemezt is letegyenek az asztalra, melyet május 30-án, most csütörtökön mutatnak be első önálló koncertjükön a Budapest Parkban. Az új stúdióalbum legfrissebb előfutára a Porszem, amit most mutattak be a srácok, és lélegzetelállító tájakon forgatták hozzá jeleneteket.

folow the flow- porszemA Porszem ezúttal ismét a FTF filozofikusabb oldalát képviseli, a felemelő hangvételű dalhoz pedig stílusában passzoló videót is készítettek. Gyönyörű természeti képeket és rendkívüli tájakat vonultat fel a frissen debütált klip, melyen egyaránt láthatunk hazánkból és Szlovénia csodás tópartjáról is kockákat.

„A Porszem üzenete az, hogy mennyire eltörpül az ember a világban, milyen kicsi részét képezzük a nagy egésznek – akár térben, akár időben. Ezt próbáltuk kicsit művészibb oldalról megközelíteni vizuálisan is, ténylegesen egy porszem nézőpontjából, ami a természetben kering. A dalt ezek mellett az utazás témája is ihlette, ezért mindenképp szerettünk volna impozáns helyszíneket bemutatni. Vettünk fel hozzá jeleneteket itthon a Lázár Lovasparkban és egy gőzmozdonyon, illetve Szlovéniában, amit mindenképp szerettünk volna megmutatni, mert lélegzetelállítóan szép régió.” – mesélték a srácok a legújabb darabról.

A Porszem klipjét itt lehet megnézni:

Természetesen ez a szerzemény is szerepel a mai napon digitálisan is megjelent Nem tudja senki című nagylemezen, amit fizikai formátumban péntek óta a MOL benzinkutakon is beszerezhetnek a rajongók. Élőben pedig csütörtökön, a május 30-i lemezbemutató koncerten hangzik majd el először a Budapest Parkban, ahová különleges műsorral és látvánnyal készül a csapat – és ami az eddigi példához hűen már szélsebesen közelít a teltházhoz.

folow the flow -nem tudja senki

Legyen szó rádiókról, digitális felületekről vagy YouTube rekordokról, a Follow The Flow nem ismer akadályt. Alig több mint egy éve léteznek jelenlegi formájukban, és már rögtön az első Szakács Gergővel közösen szerzett slágerükkel, a Nem tudja senkivel letarolták a hazai toplistákat, de az utána következő Maradok távol és az Anyám mondta is hasonló sikereket ért és ér el azóta is. Tavaly téli bemutatkozó koncertjükre az Akvárium Klub KisHalljába egy nap alatt elfogyott minden jegy, a tavaszi dupla NagyHallra pedig négy óra alatt kapkodták el a belépőket a rajongók a bejelentés napján. Emellett zajlik a csapat országos turnéja is, mely szintén sold out állomásokkal van tele, a Park után pedig belevetik magukat a nyári fesztiválszezonba.

A Nem tudja senki nagylemez letölthető innen:

https://music.apple.com/hu/album/nem-tudja-senki/1462401901?l=hu

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt