Keresés
Close this search box.

Új szabályozás a szerzői jogoknál

szerzői jogok Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala dal ének zene videó
Új, szabad felhasználási módot vezet be a szöveg- és adatbányászat tekintetében a szerzői jog módosítása, így bizonyos művek „parodizálhatók” lesznek az eredeti mű alkotójának engedélye nélkül is.

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az új szabályzás több ponton is megkönnyíti a tartalmak hozzáférését és felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és a jogosultak helyzetét – tájékoztatta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pénteken az MTI-t.

Változás: így lehet majd parodizálni

A reform első lépése után –  megteremtették a digitális távoktatás szerzői jogi feltételeit – a mostani módosítás többek között átláthatóbbá teszi a szerzők és az előadóművészek díjazására vonatkozó szabályozást, és tisztázza az internetes platformok felelősségét a felületükre feltöltött szerzői jogi tartalmak felhasználásával kapcsolatban. Emellett lehetővé teszi, hogy a kulturális örökségvédelmi intézmények (például múzeumok, könyvtárak, levéltárak) a kereskedelmi forgalomban már nem elérhető műveket könnyebben tudják használni.

A jogszabályváltozás az uniós irányelvek átültetésével új, szabad felhasználási módot vezet be a szöveg- és adatbányászat tekintetében. Bevezeti a paródiakivételt is, amely azt jelenti, hogy egyes szerzői jogi tartalmak szabadon átdolgozhatók, „parodizálhatók” lesznek az eredeti mű alkotójának engedélye nélkül is – közölték.

A nagy techplatformok miatt van ez

zeneipar zene szerzői jogok Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
Keverőpult egy stúdióban. Fotó: Unsplash

A közleményben idézték Pomázi Gyulát, a hivatal elnökét, aki azt mondta, hogy a szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé. Az új szabályok révén a nagy szolgáltatók a rajtuk keresztül elért szerzői jogi tartalmak, vagyis zenék, videók után fizetnek majd az alkotóknak. A törvény új rendelkezései alapján egyértelművé válik az is, hogy a nem üzleti célú zenefelhasználások után a feltöltőknek nem kell fizetniük – jelezte az elnök.

Új jog is bejön

Fontos változás a sajtókiadói jog bevezetése is – folytatták. A digitális hírfogyasztás növekedése miatt ugyanis az egyre jelentősebb online hirdetési bevételek jelenleg nagyrészt a nagy internetes platformokhoz jutnak. A jogszabályváltozás révén a kiadók kizárólagos jogokat kapnak kiadványaik online felhasználásánál.

A szerzői jogi törvénymódosítás mellett szintén fontos változást jelent „a Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegének megerősítéséről szóló törvény elfogadása” – írták.

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt