Keresés
Close this search box.

TOUR D’OPERA – kerékpáros túra

Tour d’Opera
Fesztiválnaplónk segítségével napról napra nyomon követhetők a Tisza-tavi Fesztivál eseményei. A rendezvény második napján főszerepet kaptak a kerékpárok.

2022. 07. 30. Naplóíró: Vona Ildikó

A Tisza-tavi Fesztivál második napján különleges élményekkel gazdagodtak azok, akik kerékpárra pattantak, és vállalták a túra távját. Minden évben kuriózumnak számít a majd tizenkét órán át tartó esemény, mely során a zene, a természet és a sport találkozik.

Szombaton 9.00 órakor vette kezdetét a Tour d’Opera túra Tiszafüreden, a Tisza-tavi Kerékpáros Pihenőparktól indulva. Bemutatót tartottak a Tiszafüredi Mazsorettek, elhangzottak a köszöntők és a tájékoztató jellegű információk, majd a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar muzsikájára keltek útra a kerekezők, akiknek – érintve a Tisza-tó menti településeket – 67 km-es távot kellett letekerniük. Minden évben csodálatos környezetben járnak, és a programba beiktatott 8 megállóhelyen különböző műfajokat képviselő előadók várják zenés produkcióval a túra résztvevőit.

Idén az útirány a tervek szerint Poroszló, Sarud, Dinnyéshát, kiskörei Hallépcső, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszőlős, Tiszafüred-Tiszaörvény, majd visszatérés a kiindulási helyhez, a Morotva Kerékpáros Pihenőparkhoz lett volna. Az időjárás azonban alaposan átalakította a szombati menetrendet.

A Tisza-Tavi fesztiválonA túra első fele rendben zajlott. Poroszlón Porkoláb Gyöngyi és vendége, Gianni Annoni sztárszakács: beszélgetett különféle témákról, Sarudon Horgas Eszter fuvolaművész és a Talamba ütőegyüttes adott egy latinos temperamentumú koncertet. Tiszanána-Dinnyésháton pedig Schöck Atala és a Melodika Project közös produkciójában gyönyörködhetett a közönség.

A kiskörei Hallépcső felé vezető úton már gyülekeztek a felhők, feltámadt a szél és, ahogy a Lépcső Bisztróhoz értünk, erős villámlással megérkezett a zivatar. Mivel fedett helyen voltunk kényelmesen megebédeltünk a Bisztróban. Jól fogyott a finom rizses hús, közben pedig Iván Szandra, Jász Andris és Horváth Márk egy remek jazz-koncerttel szórakoztatta a jelenlévőket. Fergeteges hangulatot csináltak, és több dalt játszottak az előzetesen tervezettnél, mivel a szakadó eső nem akart csillapodni.

Végül sikerült folytatni a túrát, de a programon módosítani kellett. Kimaradt Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaszőlős megállóhely, és a rendezvény a tiszafüredi Hableány Hotel konferenciatermében folytatódott Szűcs Antal Gábor gitáros és Gál Péter hegedűművész koncertjével. Fellépett még a Tavirózsa Népdalkör, és nagy örömünkre a tiszaderzsi asszonyok idén is finom házi süteményeket készítettek, azzal várták a túra résztvevőit.

A napot záró eseményre a Kormorán kikötőben került sor, ahol kisorsoltak a túra résztvevői között egy nyereménykerékpárt, majd a Morotva Zenekar muzsikája zárta a rendezvényt. Az este 21 órára meghirdetett Urbán Verbunk táncprodukciója szintén elmaradt.

A kerékpáros túra résztvevői ezúttal nem mindennapi események részesei lehettek, a váratlan dolgok ellenére, azonban jól sikerült a nap. Mindenki elégedetten távozott. A fesztivált minden évben a vasárnapi Boat d’Opera zárja.

Fesztiválnaplónk befejező részében elmesélem a rendezvény utolsó napjának történéseit. A Boat d’Opera csónakos túra, az Operun futás és a Családi Tópiknik eseményeit.

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.