Keresés
Close this search box.

Több mint száz program az idei Bőköz Fesztiválon

Bőköz Fesztivál 2023
Több mint száz program augusztus 17. és 20. között az idei Bőköz Fesztiválon, amelyet nyolcadik alkalommal rendeznek meg az Ormánság négy településén.

A Bőköz fesztivál programjai közt a Presser Gáborral és Karácsony Jánossal kiegészült Csík zenekar, Besenczi Árpád és Mikó István előadásai.

Az ingyenes összművészeti rendezvénynek Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi ad otthont a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközponttal együtt – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Fajcsi Ferenc, a program művészeti szervezője.
A fesztivál műsorán zenei, tánc-, folklór- és színházi előadások, kiállítások, beszélgetések, gazdag gasztronómiai kínálat szerepel, és bemutatják a helyi kulturális értékeket is.
A szervező tájékoztatása szerint augusztus 18-án Szaporcán, a Hétöles Tó színpadon lép fel Presser Gábor, Karácsony János és a Csík zenekar A dal a miénk 2.0 című, LGT-dalokat tartalmazó műsorral, másnap pedig a Budapest Jazz Orchestra Náray Erikával, Koós Rékával és Papp Attilával koncertezik. Az Eperfa Tájházban előadásokon, foglalkozásokon mutatják be az ormánsági hagyományokat, a népi kultúrát, kézművességet. A református templomban augusztus 20-án Kuzsner Péter orgonaművész ad koncertet.
A kémesi művelődési házba Mikó István a Svejk vagyok! című produkciójával érkezik, ugyanitt Besenczi Árpád Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, A helység kalapácsát, majd a Forrás Színház a Lúdas Matyi című mesejátékot adja elő. Az Ormánság Színpadon a Cinema Sense zenekar, a Khelipeske Rom táncegyüttes, Benedekffy Katalin énekművész, a Grapa Live Trió, Laura Lola és a Gypsyndrome, Gájer Bálint és zenekara, valamint gyermekműsorával Boka Gábor lép fel.
Tésenfán Pál Zsolt Kultúrkertjében többek között Buch Tibor és zenekara, a Kanizsa Csillagai zenekar, a Grappa Live Trió játszik. A HP udvarban ormánsági szőttesekből nyílik kiállítás, és bemutatja munkáit Szatyor Győző, a népművészet mestere, a református templomban Varga Gábor zongoraművész Improvizációk magyar népzenére címmel ad koncertet.
Drávacsehiben a Levendula Szárító Színpadon lesz látható a Harka Táncegyüttes, majd Simon Bogi színművész műsora, rockzenei nosztalgia koncert, utcabál következik.
Drávacsehiben építik fel az ország legnagyobb szalmalabirintusát, az Orbán-házban Németh László kerámiagyűjteménye várja az érdeklődőket. Augusztus 20-án, vasárnap az Ős-réten kettesfogathajtó országos bajnokságot rendeznek.
A fesztivál fővédnöke  Nagy István agrárminiszter, aki augusztus 18-án, pénteken 11 órakor nyitja meg a rendezvényt.

(MTI)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss