Keresés
Close this search box.

Tisza-tavi Fesztiválnapló – Gálakoncert

Tisza Tavi Fesztivál 2021 1. nap
Látványos gálakoncert nyitotta a – Magyar Tavak Fesztiválja elnevezésű rendezvény zászlóshajójának számító – Tisza-tavi Fesztivált.

Forró hangulatú gálával tárta ki kapuit a Természet Operaháza, hogy három napon át építse azt a hidat, amely összeköti a zenét, a sportot és a természet szeretetét.

Fesztiválnaplónk segítségével – mely egyben dokumentálása is a fesztiválnak– napról napra nyomon követhetik az eseményeket. Igyekszünk mindenhol ott lenni, mindent megfigyelni, hogy az eseményekről ‘élőben’ tudósíthassunk. Reméljük, írásaink révén képet kapnak a Tisza-tavi Fesztiválról. A történéseket rögzítő naplóbejegyzések mellett ezt szolgálják a fesztivál pillanatait, hangulatát megörökítő fotók is.  A videónaplót megtekintve pedig azok is részesei lehetnek a rendezvénynek, akik nem tudtak személyesen jelen lenni.

Élje át velünk az opera és a természet találkozásának ünnepét!

Naplóíró: Vona Ildikó

  • 2021. 07. 30. – Gála a tóparton, színes forgatag az éjszakában

Hatalmas tapsvihar kísérte a Tisza-tavi Fesztivál nyitó eseményét pénteken este. A rendezvény ünnepélyes megnyitását jelentő gálára a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban került sor. Várakozással teljes volt az első nap, izgalommal töltötte el a közönséget, hogy Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes itt ünnepelte pályafutása harmincadik évfordulóját, és Kristin Sampson művésznő is elfogadta a fesztivál meghívását. Két szopránária előadásával, maga is emelte a nyitókoncert fényét.

Nagy volt a nyüzsgés a színpadon, a nézőtéren pedig az öröm. A gálakoncert gerincét idén a duettek adták. Elhangzott még két kvartett, egy tercett és három szólóária. Mozart: Szöktetés a szerájból című operájából  Constanza  (“Martern aller Arten”) áriáját  Miklósa Erika énekelte, míg azt est amerikai sztárvendége, Kristin Sampson két Puccini-hősnő, Cso-cso-szán (“Un bel di vedremo” a Pillangókisasszonyból) és Liu (“Tu, che di gel sei cinta”) áriáját adta elő a Turandot 3. felvonásából.

Az elhangzó duettek sorát Wiedemann Bernadett és Rácz Rita nyitotta a Cseresznyevirág kettőssel (szintén a Pillangókisasszonyból), majd következett a Hadaró duett Major Attila, Pataki Bence, valamint a Norina – Malatesta duett Miklósa Erika, Kendi Lajos előadásában Donizetti: Don Pasquale című vígoperájából.

Nagy sikert aratott Delibes szerzeménye a Virág duett Miklósa Erika, Horti Lilla tolmácsolásában, és Mozart Don Giovannija sem hiányozhatott a műsorból. A címszereplő és Zerlina kettőse, a Là ci darem la mano… Miklósa Erikától és Pataki Bencétől hangzott el.

Újévi koncertekre emlékeztető hangulatot teremtett Miklósa Erika, Horti Lilla, Szappanos Tibor A denevér (ifj. J. Strauss) Rosalinda, Adél és Eisenstein tercettjével, de két gyönyörűséges kvartett is elhangzott a gálaesten. Mozart: Szöktetés a szerájból négyesét Miklósa Erika, Rácz Rita, Boncsér Gergely és Szappanos Tibor), Verdi híres Rigoletto – kvartettjét Miklósa Erika, Wiedemann Bernadett, Boncsér Gergely és Kendi Lajos adta elő.

Az első rész zárásaként Verdi Traviatájából a Brindisi csendült fel finálé verzióban. A gálaest minden énekese színpadra lépett benne. A nagyszerű Toshifumi Kanai karmesternek, a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnak, és valamennyi közreműködőnek köszönhetően tapsviharos kezdetnek lehettünk szemtanúi.

Tisza Tavi Fesztivál GálaNyolcadik alkalommal rendezték meg a Tisza-tavi Fesztivált, ami idén már a Magyar Tavak Fesztiválja fontos részeként létezik tovább. A mostani gálakoncerten Csete Beáta, az est háziasszonya röviden összefoglalta az eltelt hét Tisza-tavi Fesztivál eseményeit, és ismertette az idei programot. A nyitó produkcióként felcsendülő Fesztiválhimnuszt a Szegedi Klúg Péter Iskola hallássérült diákjainak jelelése tette felejthetetlenné. Köszöntőbeszédet mondott dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár, Újvári Imre Tiszafüred polgármestere, valamint Michael Capasso, a New York City Opera igazgatója.

Különleges produkcióra került a sor a gálaest második részében is. Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt koncertjében gyönyörködhetett a közönség. Az együttes magyar klasszikus zeneszerzők műveit, népdal gyűjtéseit dolgozta fel, modern és ősi magyar hangszereken előadva, világzenei megszólalásban.

A ráadás számok után izgalmas víziprodukció következett: az Anima Prizma Mozgásműhely művészei előadtak néhány szemet kápráztató tűzzsonglőr számot. A fesztivál pénteki napját a Vivát Bacchus Énekegyüttes fellépése zárta.

Videó hamarosan!

Rodolfóra emékeznek, zenével is!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt