Száz országból érkeznek a kolozsvári Untoldra

Untold Kolozsvár
Don't untold me!

Több mint száz országból napi több mint hetvenezer résztvevőt várnak csütörtöktől vasárnapig

Több mint száz országból napi hetvenezer résztvevőt várnak a szervezők Kolozsvárra a csütörtöktől vasárnapig tartó Untold fesztiválra.

A Kolozsvár belvárosában kezdődő könnyűzenei fesztivált az év legjelentősebb európai zenei rendezvényének tekintik a szervezők. Amint Edy Chereji, a szervező csapat kommunikációs vezetője a Digi24 hírtelevíziónak szerdán elmondta: a koronavírus járvány miatt Európa több jelentős fesztiválját nem szervezték meg 2021-ben, így a kolozsvári fesztivál gyűjti össze a legnevesebb előadókat.

Az Untoldon fellépő mintegy kétszáz előadó és együttes között lesz David Guetta, Martin Garris, Tyga, Dimitri Vegas & Like Mike, The Script és Steve Aoki. A szervezők szerint a fesztivál kisebb színpadjain minden zenei stílus kedvelői megtalálják az ízlésüknek megfelelő zenét.

A fesztiválra azok léphetnek be, akik az egységes európai védettségi igazolvánnyal rendelkeznek, ám a résztvevők más-más színű karszalagot kapnak aszerint, hogy be vannak-e oltva, vagy átestek a betegségen.

A fesztivál honlapján ugyanakkor azoknak a laboratóriumoknak a listáját is közölték, amelyekben elvégezhető a koronavírus-teszt, melynek negatív eredménye szintén lehetővé teszi a részvételt.

A kommunikációs vezető azt is hozzátette: a résztvevőknek a belépéskor kötelező maszkot viselni, és gyakran figyelmeztetni fogják a fesztiválozókat a maszkviselési kötelezettségre, de végül is mindenkinek a saját felelőssége lesz, hogy eltakarja-e a száját és az orrát a koncertek alatt.

A fesztivál idején több mint 1600 rendőr, csendőr, tűzoltó és biztonsági őr vigyáz a résztvevők biztonságára. A rendőrség nulla toleranciát ígért a kábítószer-fogyasztásra és -forgalmazásra.

Az év legjelentősebb európai zenei rendezvénye jöhet össze Erdélyben!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.