Keresés
Close this search box.

Új dallal idézi meg a diákéveket a Sugarloaf!

Sugarloaf zenekar
Bár a Sugarloaf tavaly lépett 20. életévébe, a nagy ünneplésre mégis idén kerít sort a zenekar. A formáció még ebben az évben megjelenteti jubileumi lemezét.

Sugarloaf MúlatóBár a Sugarloaf tavaly lépett 20. életévébe, a nagy ünneplésre mégis idén kerít sort a zenekar. Ugyanis Tóth Szabi és csapata az év második felében rukkol elő XX című jubileumi nagylemezével, most pedig egy új dallal lepték meg a közönséget.

„Lombos Marci ironikus szövege tökéletesen egybecseng a dal keserédes, fanyar, mólos világával. Ez a szám nem akar több lenni, mint ami! Véleményem szerint leginkább a hangulata és az életérzése az, ami erős. Olyan témáról szól, amit mindenki átélt, és ezt a dalt hallgatva bizony feltódulnak a fiatalkori emlékek. Érdekes, hogy amikor megmutattuk a barátainknak, akkor az első refrénnél mindenki mosolygott, második hallásra pedig már tudták is a szöveget.” – árulta el a Múlatóról Tóth Szabi.

„Jelenleg különösen közel áll hozzám ez a dal, mert mostanában rendszeresen esem nosztalgikus hangulatba, és törnek rám azok a bizonyos csínytevős, boldog diákévek.” – tette hozzá a csapat basszusgitárosa, Kneif Geri.

A zenekar az új szerzeményhez természetesen klipet is készített. A fekete-fehér videó igencsak jó hangulatúra és élethűre sikeredett:

„Nagyon jól éreztem magam a klipforgatáson, főleg, hogy aznap volt a születésnapom is! Nem egy imagevideó lett ezúttal, sokkal inkább egy őszinte hangulatú, igazi Múlatós klip, ahol önfeledten buliztunk. Egy pillanatig sem hazudtoltuk meg magunkat, nem volt műmosoly, sem semmilyen kötelező beállás.” – kezdte a Sugarloaf énekesnője, Nkuya Sonia. „ Ez egyébként alapkoncepciónk is volt, mármint hogy egy igazán valóságos dolgot csináljunk! Így meghívtuk a barátainkat, beszereztünk rengeteg színes italt és csaptunk egy jó házibulit.” – így a videó kapcsán Tóth Szabi.

Ahogy azt már említettük, a formáció még ebben az évben jelenteti meg legújabb, jubileumi lemezét, amelynek munkálatai már gőzerővel zajlanak.

„Tizenéves koromban szinte egyáltalán nem hallgattam magyar zenét, egyedül a Sugarloaf-ot. Mondhatom, hogy ezeken a zenéken szocializálódtam. Most pedig, hogy ennek a csapatnak lehetek az énekesnője, mindenképpen hatalmas dolog a számomra.” – meséli Sonia. „Ez az a csapat, ahol mindenki szereti a próbákat, hiszen mindannyian bolondosak vagyunk. Hatalmas nevetések vannak, amelyek minden munkát, felvételt, napot feldobnak.” – mesélte lelkesen a dob mögül Simonyi Zádor.

„12 dalt választottunk a 20 évből. Van, amit teljesen, van, amit részben változtattunk meg. Ránc felvarrtunk, de akad olyan szám is, amit eredeti állapotában hagytunk. A korong igazi különlegességét a közreműködők teszik hozzá. A vendégek egytől-egyig a hazai zenei élvonalból vannak, a népzenésztől a rock énekesen át egészen a hip-hop formációig… Nagyon inspiráló munka ezekkel az emberekkel együtt dolgozni! Ajánljuk ezt a lemezt mindenkinek, aki szereti a különleges kísérletezéseket.” – mondja a készülő albumról Szabi.

„Aki az én korosztályom, vagy egy kicsit idősebb nálam, azok ismerik, szeretik ezeket a számokat. Nekik különösen ajánlom majd a lemezt, mert azzal, hogy új köntösben, más előadókkal adjuk át őket, nem mindennapi élmény lesz, nem csak nekünk, de a hallgatóknak is.” – egészítette ki Sonia.

https://www.youtube.com/watch?v=f42mh-FIdHY

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.