Keresés
Close this search box.
Az idén 10 éves zenekar végre meghódítja Afrikát! Őket érte a megtiszteltetés, hogy egyetlen magyarként képviselhetik hazánkat a „Colours of Europe” fesztiválon.

A Cimbaliband zenekar AfrikábanAz idén 10 éves zenekar végre meghódítja Afrikát! Következő úti cél Algéria, ahol őket érte a megtiszteltetés, hogy egyetlen magyarként képviselhetik hazánkat a „Colours of Europe” fesztiválon.

Az immáron 17. éve megrendezésre kerülő találkozó elnevezése sokatmondó: Európa színei. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kulturális sokszínűség nyújtotta lehetőségekre nagy teret adva a zenének a klasszikus stílustól egészen a kortársig. A zene mellett pedig más művészeti ágak is képviseltetik magukat a tánctól a fényképészeten át a színházi és filmes produkciókig.

Magyarország a 15 meghívott ország közül idén a népzenét képviseli. A Besh o droM és Ferenczi György után ebben az évben a Cimbalibandre esett a Külügyminisztérium választása. Nem véletlen tehát, hogy egy olyan csapatot hívtak meg, akik igazi multi-kultik: a magyar, román, cigány, erdélyi, balkáni népek muzsikáját mind magukénak tudhatják. Afrika egyelőre meghódítatlan földrész a zenekar számára, ezért is hatalmas lehetőség és megtiszteltetés számukra ez a felkérés, amelyhez a Moldva című lemezük világzenei ranglistás elismerő helyezése is hozzájárult. A Colours of Europe idén több városban május 9-től 21-ig kerül megrendezésre. A Cimbaliband május 10-én a fővárosban, Algírban lép színpadra. Nagy az izgalom a csapat részéről, hiszen számukra teljesen ismeretlen vidékre utazhatnak. A cimbalom hatalmas súlya miatt a szállítás azonban okozott némi fejtörést. Mivel a hangszer megreptetése elég rizikós, Balázs csináltatott külön erre az útra egy 27 kg-os változatot, amit csomagként lehet feladni, remélve hogy az így sértetlenül megérkezik.

Az algériai utazás csak a kezdet a banda külföldi felkéréseiből. A számos magyarországi koncert mellett legközelebb Dániában a Halkaer Folk&Roots Festivalon, Csehországban a Colours of Ostrava Festivalon, Lengyelországban a Visegrád Wave-en találkozhatnak a külföldi rajongókkal, de olasz és japán turné is szerepel az idei nyári programban.

Cimbalom zeneAkik pedig itthon maradnak, ne bánkódjanak, hiszen május 25-én az Akváriumban, Budapesten ad nagykoncertet a Cimbaliband a Tárkány Művekkel karöltve. Naptárakba bevésni: a „A cimbalmok háborúja” eseménnyel kapcsolatos sajtónapot május 12-én tartjuk.

Tehát: Cimbaliband menni Afrika! A nagy algír kaland után pedig lehet, hogy egy kis rai zene is keveredik majd a Cimbaliband sajátos kelet-európai életérzése mellé.

Az eseményeket az alábbi linkeken követhetitek:
https://www.facebook.com/FestivalCulturelEuropeenAlgerie/
http://akvariumklub.hu/programok/cimbaliband-vs-tarkany-muvek

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt