Keresés
Close this search box.

Megemlékezés-koncertek a Nemzeti Sírkertben

Nemzeti Sírkert
Népzenei koncertek is lesznek hétfőn a Fiumei úton, ahová ingyenes lesz a belépés.

Népzenei koncertek is lesznek hétfőn a Fiumei úton, ahová ingyenes lesz a belépés


Népzenei koncerteket is tartanak november 1-jén a Fiumei Úti Sírkertben. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) meghosszabbított nyitvatartással és ingyenes parkolással várja az emlékezőket mindenszentek napján.

A korábbi évektől eltérően idén szentmisével kezdődnek a november elsejei programok a Fiumei Úti Sírkertben 15 órakor a nemrégiben felújított szentkeresztnél, illetve rossz idő esetén a sírkert bejáratánál található kápolnában – közölte a NÖRI az MTI-vel.

Mint írták, ezt követően, a Hagyományok Házával közös szervezésben a Sírkert hat helyszínén egy-egy Kárpát-medencei zenei formáció a tájegységének megfelelő népzenei koncertjét lehet meghallgatni, ezeken siratóénekek, halottas énekek szerepelnek.

A nap zárásaként a sírkertbe érkezők a NÖRI által biztosított mécses elhelyezésével egy nagy Magyarországot “rajzolhatnak” az első világháborús emlékmű köré.

A közlemény kiemelte: a Nemzeti Örökség Intézete mindenszentek napján évek óta az ünnephez méltó kulturális programot biztosít, hogy a Fiumei Úti Sírkertbe érkezők családtagjaik és történelmi nagyjaink sírjainak látogatása mellett művészeti élménnyel is méltó módon emlékezzenek halottainkra.

A Sírkert mindenszentek és halottak napja alkalmából meghosszabbított nyitvatartással, azaz október 28-án, valamint november 2-án és 3-án 7 és 18 óra között, október 29-től november 1-ig 7 és 20 óra között látogatható. A temetőiroda október 30-tól november 1-ig 8 és 16 óra között tart nyitva. A parkolás a temető területén október 28-tól november 2-ig ingyenes.

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) a keresztények ünnepe, az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a katolikus keresztény világ november 1-jén tart. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. A még élők a „küzdő egyházat” (ecclesia militans), a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a „szenvedő egyházat” (ecclesia patiens), az üdvözültek pedig a „diadalmas egyházat” (ecclesia triumphans) képviselik. Az ünnep 741-ben, III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet. A hagyomány szerint egyetemes ünneppé IV. Gergely pápa tette. A katolikus és az ortodox keresztény egyházak ünnepe Magyarországon 2000-től újra munkaszüneti nap.

Nem tévesztendő össze a halottak napjával, egyháztanilag a szenvedő Egyház (latinul ecclesia patiens) ünnepével, amit 998 óta tart meg az egyház a következő napon, november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben szenvedő hívekért. Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként. Később a bencés renden kívül is ünnepnappá vált, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére.  Az angolszász országokban a Mindenszentek napját megelőző este, október 31. a halloween ünnep (angolul all hallows’ evening = „minden szent estéje”). (Wikipedia)

A Hagyományok Házával közös szervezésben a Sírkert hat helyszínén egy-egy Kárpát-medencei zenei formáció a tájegységének megfelelő siratóéneket, halottas eneket lehet meghallgatni

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt