Keresés
Close this search box.

Megakoncerttel ünnepli születésnapját az LB27

Ladánybene 27
Egy régi bandatag újra együtt dolgozik a zenekarral, ennek eredménye már a koncerten hallható lesz!

Meglepetésvendégekkel, nagy visszatérőkkel lép színpadra a magyar reagge úttörő zenekara!

Magyarország első reggae zenekara, a Ladánybene 27 tavaly ünnepelte 35. születésnapját. A jubileumi koncert a pandémia miatt mostanáig csúszott, november 6-án az Akvárium Klubban új lemezüket is bemutatják.

A zenekar vendégei a Szavak-Színek-Hangok című albumon közreműködő zenésztársak lesznek, az estet a szabadkai Sin Seekas nyitja – közölték a szervezők az MTI-vel. – Több mint kétórás koncertre készülünk. Az új lemez dalai mellett régebbi dalaink közül is sokat eljátszunk – idézi a közlemény Bodnár Tibor gitárost, a Ladánybene 27 vezetőjét.

Az esten fellép Tóth Gábor “Tádé”, aki a zenekar alaptótagja és a kilencvenes évek közepéig több slágert (Szedegetem; Van még a Világon…) írt az LB27-nek. Vele újra kialakult a munkakapcsolat, az új albumon saját szerzeménye (Elhiszem) és több dalszövege (Az út szélén; Műanyag nyár; Mondd, mire vársz?) szerepel.

– Mindannyiunkat nyomaszt a járvány miatt kialakult helyzet, és bár nem ez lett a legvidámabb lemezünk, a dalok pozitív kicsengésűek, és tele vagyunk reményekkel a jövőt illetően. Az album címe is azért lett ez, mert megpróbáljuk visszahozni a színeket, szavakat, gondolatoklat és hangokat az életünkbe – mondta korábban Bodnár Tibor az MTI-nek.

A koncerten vendégként közreműködik még Ferencz Kinga, aki korábbi albumokon vokalistaként dolgozott, Gregorio Alto perkás, Sóti Juli, a Sin Seekas énekesnője, Pásztor Ákos, az LB27 korábbi fuvolás-szaxofonosa, valamint a Szlovákiából érkező Superior, aki több korábbi LB27 riddimre (zenei alapra) készített saját verziót.

A roots reggae stílust képviselő Ladánybene 27 1985-ben alakult és a Szavak-Színek-Hangok a tizennegyedik lemeze. Az anyag zenéit László M. Miksa énekes és a két billentyűs, Bokó Zoltán és Füri Tamás szerezte (a kivétel Tóth Gábor “Tádé” említett dala jelenti), az ezúttal magyar szövegek Miksa és Tádé munkái.

Az LB27 alapítói közül Bodnár Tibor és Miksa, valamint a basszusgitáros Hertelendi “Rasta” István maradt napjainkra, csatlakozott a három fúvós, Bolla Gábor (harsona), Péter Zoltán (trombita) és Falaty Bence (szaxofon), a már említett Füri Tamás billentyűs, valamint Hertelendi Anna dobos, aki a basszusgitáros lánya.

Az LB27 indulásakor, a nyolcvanas évek közepén egyedül játszott reggae-t Magyarországon. A debütáló lemez 1991-ben – rajta a Rastafari – már meghozta az ismertséget. Közösségi oldalukon így fogalmaztak erről:

30 évvel ezelőtt jelent meg a Ladánybene 27 első albuma! Egyszerűen csak ennyi volt a címe: REGGAE

Ez nem csak a banda első albuma volt, hanem a műfaj bejelentkezése Magyarországon. A szakma fel is figyelt az eseményre és közvetlenül a megjelenés után eMeRTon-díjjal jutalmazta. Rastafari, Ébredj, Új SKA, Keresem az alkalmat, Ha megérkezem, Későre jár, Undor űz el Tőled, A Hard Day’s Night, Banánsziget, Csodára várva, RapGae (előzetes), Üres a ring…
Új hang voltunk a 90-es évek elején, mentünk is ezerrel.ezer felé muzsikálni. A zenekar Árokszállási RasTamás, Barcza Gergő, Bodnár Tibi, Hertelendi Rasta István, László M. MIksa, Szarka Sanyi, Tóth Gábor “Tádé” felállásban csapott a lecsóba…
A Ladánybene 27 Utazó Reggae Cirkusza elindult hosszú útjára. Beszáltunk NIZA típusú kisbuszunkba és zakatoltunk a régi 4-esen Nyíregyházára, Debrecenbe… Varázslatos évek voltak ezek is…

Két évvel később jött a második korong, arról a Szedegetem lett nagy sláger. A csapat a kezdetektől szervez nyaranta reggae tábort; utóbbi 1999 óta fesztivállá nőtte ki magát. A zenekar tagjai kétszer is jártak Jamaicában, a műfaj őshazájában, és többször találkoztak a néhai Bob Marley zenekarával, a Wailersszel.

Tádé, alias Tóth Gábor újra együtt dolgozik a zenekarral, ennek eredménye hallható lesz!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.