A Campus lesz az ország első nagy könnyűzenei fesztiválja

Campus fesztivál Debrecen
Julio

Julio

A város szerint a Campusnak van jövője Debrecenben, az a céljuk, hogy az ország egyik legjelentősebb fesztiválja legyen.

Debrecen lesz a fesztiválok idei fővárosa!

Ismét megrendezik a Campus fesztivált a Nagyerdőben, két év után a debreceni lesz az ország első nagy könnyűzenei fesztiválja – jelentették be a szervezők csütörtökön, a Víztorony galériában rendezett sajtótájékoztatón.

A Mol nagyszínpadon fellép mások mellett a Tankcsapda, Ákos, Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz és a 30Y. A Sopron nagyszínpadon főként a rock (Depresszió, Leander Kills, Road, Subscribe) és a pop (Follow The Flow, Irie Maffia, Wellhello, Margaret Island) kap szerepet.

Emellett olyan emblematikus zenekarok is fellépnek, mint a Vad Fruttik, vagy a Bohemian Betyars – sorolta Dajka Zoltán, hozzátéve, hogy az OTP színpad pedig elsősorban a fiatalokat célozza meg számos hip-hop és rap előadóval.

Az Egyetem tér zenés helyszíne igazi bárszínpad hangulatát idézi meg könnyed, szórakoztató jazzprodukciókkal (Tóth Vera Quartet, Elsa Valle, Swing A’La Django), illetve akusztikus koncertekkel (Járai Márk, Ganxsta Zolee és Takács Vilkó, Czutor Zoli és családja, Hangácsi Márton).

A Hangfogó színpadon fiatal, feltörekvő tehetségek mutatkoznak be, 18 debreceni zenekar mellett számos tehetségkutató nyertesei is fellépnek – sorolta Dajka Zoltán hozzátéve: a fesztivál legnagyobb bulihelyszíne a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén felállított Schaeffler Stage lesz, ahol közönségkedvenc retrosztárok és dj-k lépnek fel.

Dajka Zoltán, a fesztivál marketingigazgatója elmondta: az idei fesztiválon nem lesznek külföldi fellépők, 14 helyszínen 200 programmal várják az érdeklődőket. Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató azt mondta, az idei is teljes értékű fesztivál lesz, ugyanannyi színpaddal, mint 2019-ben, az akkori bérletszám 80 százaléka már elkelt a mostani Campusra.

Két év után az első nagy fesztivál megrendezésével Debrecen utat mutatott az országnak – tette hozzá Kósa Lajos, a térség országgyűlési képviselője, megjegyezve, hogy „a fesztiválok szempontjából Debrecen lesz a főváros”. – Aki be van oltva, jöjjön, aki nincs, az oltakozzon, hogy jöhessen – mondta arra utalva, hogy az idei fesztivál csak védettségi igazolvánnyal látogatható. 

Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, bátorság kellett ahhoz, hogy ebben az évben megrendezzék a Campust. A Campusnak van jövője Debrecenben, az a céljuk, hogy az ország egyik legjelentősebb fesztiválja legyen – mondta, megjegyezve, hogy az önkormányzat 30 millió forinttal támogatja a rendezvényt.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja jelezte: a fesztivál Egyetem tér programjában való részvételre pályázhattak a tanszékek és intézetek, de olyan sokan jelentkeztek, hogy sorsolni kellett, kik lehetnek ott.

Nem lesz egyetlen külföldi fellépő sem az idei fesztiválon!

Mátyás ngyapjára emlékszik!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Share on facebook
Share on twitter
Share on pinterest
Share on skype
Mindenünk a zene

Friss

namaximum.hu

Vitaminok a jó kondiért a koncerteken

Amire nem mindenki gondol; egy élő koncert fizikailag is kemény munka, megterhelő lehet. Végig kell tudni énekelni, zenélni, és sok esetben mozogni egy fellépést.

mezőségi

A Mezőséget idézik meg a Müpában

A mintegy 300 magyar, román és szász települést magába foglaló Mezőség régies, de gazdag és fejlett tánc- és zenekultúrája több tényező együtthatásának köszönhető.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt