A Szegedi Szimfonikus Zenekar a Müpában

MÜPA
A Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjével kezdődik a Felfedezések című sorozat szeptember 29-én a budapesti Müpában.

A hangversenyen Robert Schumann Jelenetek Goethe Faustjából című oratorikus kompozíciójának nyitánya mellett egy Schumann-mű, az a-moll zongoraverseny és Dvorák Csellóversenye hangzik el Gyüdi Sándor vezényletével, Kovács Gergely zongoraművész és Jeongheon Nam dél-koreai csellóművész közreműködésével – közölte a Müpa az MTI-vel.
A Felfedezések novemberi koncertjére Prokofjev csellóra és zenekarra írt kései Sinfonia concertantéjával és egy magyar zeneszerző vadonatúj művének ősbemutatójával is készül a Farkas Róbert vezényelte MÁV Szimfonikusok. Az ONYX című opusz szerzője Dragony Tímea, a darab szólistája pedig Temesvári Bence, aki tavaly óta a Bécsi Szimfonikusok szólamvezető csellistája. Az est másik szólista vendége a zongorista Magyar Valentin, aki Grieg a-moll versenyművét adja elő.
A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjén Dohnányi Ernő 1909-es fisz-moll szvitje, Liszt Prométheusza és Rahmanyinov I. (c-moll) zongoraversenye szólal meg. Az eseményen nemcsak ez utóbbi remekmű szólistája, Anton Gerzenberg, de az est karmestere, a 2021-es llíriai 1. Nemzetközi Karmesterverseny első díját elnyerő Török Levente is a sorozatban felbukkanó ifjú muzsikusok sorát bővíti.
A Győri Filharmonikusok Weber-, Mendelssohn-, Borogyin- és Prokofjev-művekkel zárják a Felfedezések 2022/23-as évadát. A felhangzó Mendelssohn-hegedűverseny szólistája a hegedűművészként és zeneszerzőként egyaránt sikeres Stark János Mátyás lesz, míg Prokofjev III. zongoraversenyét a 2021-es Liszt Zongoraverseny különdíjasa, a grúz Tamta Magradze játssza. A koncert dirigense Rajna Martin.
A koncerteket 18.30-as kezdettel, Előhang címmel beszélgetések előzik meg, amelyeken az előadásokra jeggyel rendelkezők a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről. A beszélgetések házigazdája Becze Szilvia.

(MTI)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bartók Rádió

Jónak lenni jó!

A Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő akcióhoz ajánlotta fel Prima Primissima díjának teljes összegét a Bartók Rádió.