Keresés
Close this search box.

Felszabadulni a fortyogó haragban – Itt a Pandóra Projekt legújabb dala

Pandora Projekt
A beleszakad szövegében és hangzásában is népies motívumokon alapul, nem mindennapi ritmikájával pedig azt az érzést hivatott visszaadni, amikor a szomorúság helyét átveszi a düh.

„A dal az ebben a dühben való fortyogást reprezentálja és szabadítja fel, hiszen ez is az érzelmeink közé tartozik – megélése ugyanolyan fontos, mint az, hogy sírjunk vagy nevessünk. A cél az, hogy hallgatása közben engedjük magunkat szabadon mérgelődni és tombolni” – fogalmazott Végh Janka.

A Pandóra Projektnek már indulásukkor fontos cél, szinte jelmondat volt: „énekeljük és táncoljuk ki a bajokat” – a beleszakad is illeszkedik ebbe a sorba. „Tavaly márciusban a Margaret Islanddel turnéztunk. Miskolcra menet ültünk a buszban, néztük a tájat, a dalból már megvolt egy rész, ezt összetapsolgattuk Jankával, ebből megszületett a második verze és a refrén is. Szeretjük élesben kipróbálni, működnek-e a dalaink, ezért a következő állomáson már játszottuk is, a decemberi fonós koncertünkön pedig együtt kiabálta velünk a közönség, hogy »nem vagyok már a babád«. Ez mindig csodálatos érzés. Most ez az egyik kedvenc dalunk” – mesélte Major Dorci.

A beleszakadhoz Pablo Peti rendezésében egy hangulatvideó is készült, melynek koncepciója Jankától származik. A klip letisztultan hivatott bemutatni a dalban is megjelenő kettősségérzést olyan érzékletes motívumokkal, mint például a kötélhúzás. Janka szerette volna, ha a kiabálás is hangsúlyos szerepet kap a videóban, így ez is megjelenik számos egyéb kép mellett. „A kötélhúzás a párkapcsolatokon belüli húzd meg, ereszd meg játékot, a zenekaron belüli dinamikáinkat és az önmagunkkal folytatott harcainkat is jelképezi számomra” – mondta Dorci. „Ebben a játszmában, szédülésben egy idő után lépni kell, valamelyik irányba muszáj elmozdulni, és nekem ezt jelenti a klip utolsó jelenete” – tette hozzá.

A klipet itt találod:
youtube.com/watch?v=dGbfBEPjGXg

(Fotó: Kriskó Flóra)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Margitszigeti Szabadtéri Színház

Speciális koncertek az idei Margitszigeti nyáron

Az exkluzív produkciók mellett magyar és világsztárokkal készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra A programokról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, május 19-én, pünkösd vasárnapján

Művészetek Völgye

Grandiózus lesz az idei Művészetek Völgye

Minden eddiginél több zenei programmal várják a látogatókat július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta a rendezvény

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak