Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával
Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során felvidéki településeken adnak ingyenes koncertet az alternatív popzene képviselői – adta hírül az MTI.
A hírügynökséghez eljuttatott közleményükben a szervezők közölték, göldrajzi és nyelvi összetartozásunk jegyében tavasszal Szlovákia magyarlakta településeire viszi el a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) a magyar popkultúrát.
A háromrészes rendezvénysorozaton a magyar nyelvű alternatív popzene képviselői mutatkoznak be sportcsarnokok színpadjain a helyi közönségnek: május 18-án Királyhelmecen Szabó Balázs Bandája, május 19-én Nyárasdon a Bagossy Brothers Company, május 31-én Révkomáromban pedig a Margaret Island lép színpadra – tájékoztatta a PKÜ szerdán az MTI-t.
Párkányi banda lesz mindhárom koncerten az előzenekar
A koncertek előzenekara a 2007-ben a felvidéki Párkányban alakult Jóvilágvan együttes lesz.
A turné céljával kapcsolatban kiemelték: annak a célja a zeneipar szakmai elősegítése, a zenekarok anyaországi és külhoni érvényesülésének kölcsönös előmozdítása, valamint az egyes zeneipari szektorok szereplőinek kapcsolódása a régióban – írják.
Közölték azt is, a rajongók és érdeklődők mindhárom rendezvényen díjmentesen vehetnek részt.
(MTI)
(Borítóképünk a Bagossy Brothers Company 2024. május 6-i koncertjén készült. Fotó: Bagossy Brothers Company/Facebook)