“Az a jó dal, ahol a melódiának, és a szövegnek önállóan is eredetisége és magassága van.”
Azon zenehallgatók közé tartozom, akik nem egy adott stílus iránt rajonganak, hanem a dallamok megszállotjai. Számomra az énekhang is egy hangszer, a szöveg pedig a zenéhez idomul és nem fordítva (ebből a szempontból a magyar nyelv egy igen jó választás … lenne). Nem voltam nagy Republic rajongó, talán éppen azért, mert erősen szövegcentrikus volt. Szégyellem, de nem tudtam ki az a Tóth Zoltán András, amíg meg nem hallottam A Bolhapiac Tündéreit. Egy olyan kiadványt, mely teljesen instrumentális, mégis annyira jó, hogy a szöveggel (énekkel) sokan valószínűleg csak elrontanák. (Persze az albumcím önmaga költészet.) A Kárpátok Világában ott van minden amit finom zenének hívok, és sajnálom, hogy a kiadója nem áldozott rá többet.
Nemrég végre személyesen találkozhattam Tóth Zoltán Andrással, azzal a zeneszerzővel, akinek dalai akár egyetlen zongorán előadva is csodálatosak. Miről másról faggathatnám, mint arról, hogyan is születnek ezek a dallamok.
– Van, aki szövegre ír zenét, van aki az akkordokkal játszik, miközben megszületik egy dallam. Nálad hogyan születik a dallam?
Mindig véletlen hangszeren-kalandozás eredménye. „Fegyelmezetlen” impro játszogatásokból bukkan ki általában a motívum, vagy frázis, amit észre kell venni : „hopp, álljunk meg egy szóra”.
A jó és eredeti dallam (-akkord) fordulatok mindig gyémántrögként kerülnek az utadba, a hozzáértésnek és tudatosságnak itt annyi a szerepe, hogy észre is tudd venni, hogy ebből dalt kell kibontani. Később már jönnek bele ésszerű megfontolások, fogások. De az a jó, ha az intuíciót megpróbálod végig fenntartani. Azaz átadni magad annak, ami jön. Soha, semmit nem szabad áterőltetni! Csendeket kell tartani játék közben, és hallgatni, hogy jön-e bele súgás. A fantáziátlan fordulatokat pedig rögtön bele a kukába, sajnálkozás nélkül (rengeteg olyan zenét hallok, amiket nem lett volna szabad elvinni a kivitelezésig. De hát ilyen az ember- meggyőzi magát, hogy jó ez…).
Még annyi tartozik ide, hogy a dal műfaj esetében határai vannak a túlbonyolíthatóságnak. Itt a zenének másban vannak a magasságai. Ötlet, eredetiség, játékosság, stb.. Ilyenek. Majd a bizonyos „kellemes dallamtapadás” jelensége fogja megmondani a közönség-fül oldaláról, hogy hogyan sikerült. Ez jelenti azt, hogy Személyisége lett a dalodnak.
– Ha kész egy dallam, hogyan építkezel tovább? Hogyan születnek a szólamok, kíséretek. Mitől függ, hogy melyik milyen hangszeren szólal meg? Korlátoz, ha adott hangszerekre kell írni?
Itt még nálam általában a szövegírás jön. Ha ez kész, aztán jön a hangszerelés (Cipőtől is általában ezen a ponton vettem át a dalt a hangszerelésre. Általában egy zongora-ének fázisban).
Hát- a könnyűzenei hangszerelést én ugyanazokból az alapokból építgetem fel, mint amikből bármilyen klasszikus zenét szoktak anno. A zene minden pontján az aktuális összharmóniát nézem, amibe a dallamot, és minden egyéb szólamot beleértek. Az össz-harmóniának van egy „ökölszabály”- esztétikája, ami kezdődik lent a basszussal (komolyzenében legtöbbször a nagybőgő, pop-rock-ban basszgitár). Majd innen lehetőleg egy oktávnyi szünet, innen indul a következő hangszer mozgástere (ez a cselló világa már, egyebekben pl. gitárok mély húr-játékai). Akkord-esztétikában innen felfelé még a kvint távolságra törekszünk. Majd aztán kvartra ismét az alaphang, hogy aztán itt jöjjön be legkorábban a terc, és jöhetnek az akkord negyedik-ötödik, stb. díszítőhangjai.
No- ilyen alapelvek. Ezek amolyan háttérben figyelő klisék az ember agyában, de ökölszabályok, amiket bőven át lehet (és sokszor kell is) lépni.
Nem árt tudatosnak lenni abban, hogy a megszólaló hangszerek milyen szerepkörben vannak épp. Lehet, tisztán akkord-hangszer a zenében. Én sosem szerettem a „basszus-akkord” hangszerjátékkal letudni a hangszerelést. Az össz-akkordot mindig „külön irányokból” megszólaló szólamok kell kiadják. Jómagam kicsit már kényszeresen is, de a zene szinte minden egyes nyolcadában végignézem a „függőleges” polifóniát. Hogy épp hol tart, és milyen akkordot fejez ki.
Nagyon érdekes elem a hangszerelésben pl. – ha van benne – a mellékszólamú vokálok kérdésköre. Sok énekes úgy gondolja, hogy azt elegendő csak holmi „ösztönből-fülből” odavetni. Nem így van. Ilyesmi pl. egy „orosz népdal-módi tercelés” esetében áll úgy-ahogy. Valójában – ha izgalmasat akarsz – itt már a vokál részleteit úgy kell megtervezni, hogy bizonyos rész esetleg a melódiához „ragad”, másik szakaszában viszont már az akkordot szolgálja, másfelé vezet. És ez már nem megy pusztán „fülből”, tényleg tudni kell zeneelvileg is, hogy mit csinálunk. Tudatosan kell megrajzolni ezt a dallamot, ami önmagában legtöbbször értelmetlenül, „logikátlanul” hangzik, az egészben nyeri el értelmét.
No- mindezek csak amolyan zene-lélektani érdekességként. Jó sokminden tartozik még a hangszerelés területéhez.
– Hazánkban a popzene mostanában nem bővelkedett a költői szövegekben. Számodra milyen a jó dalszöveg és hogyan készül?
Értelmes legyen, és szép. Akkor megérintő is lesz, és ez az, amire szükség van.
A szöveg esetében van valamicsoda, amit én „tartalmi pókhálónak” nevezek. Ennek az a lényege, hogy lehetőleg jó tágan fedően kell kifeszíteni, és épp nem szabad, hogy elszakadjon. A „szűken fedő tartalom” az a direkt-jelentésű mondanivaló („akasszátok fel az ellenséget” :). Az a jó, ha a sorok tágan, több rétegben jelentenek. Ekkor valamiféle sejtelemben burkolózik a benne rejlő értelem, és ez a jó. De ha túlfeszíted például a hálót, és elszakad, abból lesznek az „alternatív-hülyeségek”, amikről a Mester is tudja, hogy azok, de majd az emberek egyenként azt gondolják, hogy csak ők nem látnak fel ebbe a magasságba, és nem értik. Egyébként a szürreális túlzásokra ezért kicsit haragszom. Nem szabad bármit-bármivel összerakni vakon. Abból csak valamiféle „nyelvi szépeskedés” lesz. Az értelemhez én minden határon túl ragaszkodom.
Mint említettem – az a jó sorrend, ha a dallam van meg előbb. Fordított esetben legtöbbször erőszaktételek sorozatát kell tenni a zenén, ami nagyon le tud rontani egy nemes melódiát. Van néhány jól sikerült kivétel természetesen, de legtöbbször hallatszik a művön, hogy ez egy elénekelt vers inkább, mint dal. A régi, hagyományos kötött versek esetében könnyebb dallamot faragni, de az egy nagyon egyszerű, ritmusvariánsokat nélkülöző dal lesz. A melódiát ki kell faragni először tökéletesre- ez a sorrend.
A jó dalszöveg intuícióból jön – ugyanúgy, mint a dallam. És dalszöveget írni csak részben hasonlít a versíráshoz. Mert itt iszonyatosan köt a melódia. És nagyon érdekes, nem az történik, hogy csak szűkebb nyelvi lehetőségek közül választhatunk, ezért szegényesebb, butább lesz a mondandónk. Hanem van ebben egy csavarás, és épp az ellenkezője lesz (ha jól csinálod)!
A kötött melódia „keresztre feszít”, és nincs választásod. Komplett tartalmi terveket, mondatokat, sorokat kell kukába raknod, mert „nem fér rá” a dallamra. És innentől valamiféle „sorseszköz” vagy, várod kívülről a súgást, hogy mi legyen, mert te nem dönthetsz. Rajta tartod az „antennáidat” azon az „érzelmi elementálon”, ami megérintett-ha megérintett. Játszogatod a zongorán a dallamot, és figyeled, hogy magadban milyen sorok szólalnak meg rajta.
Rengeteg ilyenkor is a „vakszöveg”-selejt, de aztán egy ponton felkapod a fejed: „várjunk csak, ebben értelem van… Átgondolod, és rájössz, hogy nem is akármilyen. Olyan jó, eredeti és izgalmas ez a sor, hogy azt te magadtól sosem találtad volna ki. Csak valamiféle korcsabb hasonlót írnál le prózában (vagy egy sima versben), de ha nincs a melódia, ami őrá várakozott, akkor sosem kerül felszínre! Nagyon-nagyon érdekes ez…Valamiféle szinkronjelenség, amiben te sokkal inkább eszköz vagy csak, semmint ötletgazda-„szerző”. Lehet érzékelni, hogy ez a kis melódia erre a mondatra várakozott.
– A dalszöveg bármiről szólhat, vagy a zene már önmagában hordozza a témát?
Nagyon ritkán írok elhatározott témáról. Igaz, valahol akár meg is könnyítheti a munkát, amennyiben első kapavágással megindulsz benne. De én rögtön a bizonyos „hangoltságot” keresem, amibe ez a tartalom beletartozott, majd ha minden jól megy, olyan szöveg érkezik, amiben a mondatok nem valamiféle kauzális egymásutániságban következnek egymás után, hanem mintegy „körbelebegnek” egy erős tartalmi magot, annak vonzásában, mégsem „belezuhanva”.
– Aki a te zenédre ír szöveget, azzal szemben milyen elvárásaid vannak?
Nagyjából azok, amikkel magam is dolgozom.
– Szerinted mit jelent az a szó, hogy dal?
Mint a fentiekből kiderül, nem jelent „elénekelt verset”. A homofón zene (dallam akkordokkal) és a nyelv összefonottságában álló önálló művészet. És az a jó dal, ahol a melódiának, és a szövegnek önállóan is eredetisége és magassága van.
– Szerinted mit jelent az a szó, hogy producer?
Hát- valószínűleg még a régiek közé tartozom, akik nem nagyon fogják fel, hogy ki ez-mi ez, és minek. Egy korábbi felfogásból jöttem még: „hogyha nem csinálod meg magad, akkor senki más nem fogja”. 😊
