Keresés
Close this search box.
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
A kislemez Palágyi Ildikó - énekes-dalszerző - legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Körbeér címmel jelent meg Palágyi Ildikó kislemeze

Egy dal az élet körforgásáról

„Ez a dal számomra a kislemez meglepetése, ugyanis egyáltalán nem volt tervben. Éppen egy másik dal szövegét véglegesítettem a stúdiózás előtt négy nappal, amikor a semmiből megszólalt bennem egy új szerzemény néhány sora, majd erre rácsatlakozva rövid időn belül kigurult mind a négy versszak. Olyan volt, mintha egy ismerős dalt dúdolnék, tulajdonképpen csak le kellett jegyeznem. Kegyelmi állapot volt ez, hiszen nem ritka, hogy egy-egy dalt hónapokon keresztül építgetek. Nem volt kérdés, hogy ennek a szerzeménynek rá kell kerülnie a lemezre, sőt, azt éreztem, ebben a dalban összegződik minden, amit az elmúlt években megéltem és tanultam. A stúdióban az első visszajátszásnál tudtam, az előzetes tervekkel ellentétben ez lesz a címadó dal, nagyon közel érzem magamhoz szövegileg és zeneileg is. Számomra ez a dal az élet körforgásáról szól, és arról, hogy az élet rendíthetetlenül mozgásban van és körbevesz minket akkor is, amikor minden az ellenkezőjére utal” – emeli ki Palágyi Ildikó.

A lemez minden dalához Polgár Csaba operatőr irányításával élőzenés klipet rögzítettek. Az énekesnő a mély mondanivalójú számokat személyes térben szerette volna megörökíteni, a Körbeért ezért a saját teraszukon vették fel. „A teraszunkra egy óvoda ablaka nyílik, ahol éppen egy bohóc vendégeskedett, amit a gyerekek hangos kacagással díjaztak. Mindeközben a házzal szemben éppen költözködés zajlott, és matracokat dobáltak le a szomszéd ház emeletéről, hangos csattanások kíséretében. Örök emlék marad, ahogyan ebben a hangkavalkádban megszületett ez a pár percnyi felvétel” – meséli Ildikó.

Palágyi Ildikó Körbeér című albumán az eddigi legszemélyesebb szerzeményei hallhatók, melyek veszteségei nyomán születtek. A lemezt állandó zenésztársaival, Bartók Vincével (basszusgitár), Gyémánt Bálinttal (gitár) és Szabó Dániel Ferenccel (dob) rögzítette, a keverésért a Hollandiában élő Kovács Miklós, a masterért pedig Fenyvesi Márton felelt. A Körbeér dalait Polgár Csaba, operatőrrel videósorozatban is rögzítették abban a térben, ahol azok egykor születtek. A ’home session’ sorozatban két szerzeményt egyzongorás verzióban, a címadó dalt pedig zenekari megszólalásban vették fel. Az albumot március 30-án telt ház előtt mutatták be a Magyar Zene Házában. Az énekes-dalszerző legközelebb június 24-én a XV. Kulturális Örökség Házában lesz hallható, ahol saját zongorakísérettel és looperrel szólalnak majd meg Ildikó hol éteri, hol pszichedelikus színekkel játszó szerzeményei.

‘Körbeér’ Home Session:
youtu.be/DK70dStT_Zg

(Fotó: Csoboth Edina)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,