Keresés
Close this search box.

A magyar kultúrát szolgáló alkotók előtt tiszteleg Havas Judit és Borbély László estje

Ötpacsirta Szalon
Mások mellett Petőfi Sándor, Ady Endre, Weöres Sándor, Liszt Ferenc és Bartók Béla művei is megszólalnak január 31-én az Ötpacsirta Szalonban, Budapesten.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében elhangzó Ki és mi vagy? című est tisztelgés mindazon alkotók előtt, akik egész életükben a magyar kultúrát szolgálták, valamint Petőfi 200., Ady halálának 104. évfordulója és a magyar kultúra napja előtt – mondta el Havas Judit előadóművész az MTI-nek, hozzátéve: az összeállításban olyan költők versei szerepelnek, akiknek születési vagy halálozási évfordulója a magyar kultúra napjához is kapcsolódik.

A 110 éve született Weöres Sándor például, akinek Harmadik szimfónia című költeménye is elhangzik a műsorban, január 22-én halt meg – mondta, emlékeztetve: az est címe idézet, Petőfi Arany Jánoshoz című verséből való.     A műsorban elhangzik többek között Ady Endre Ki látott engem?, Petőfi Sándor A XIX. század költői, Bartók Béla Allegro barbaro, Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben, József Attila és Juhász Ferenc versei, Richard Wagner Elégia és Liszt Ferenc kései zongorakompozíciói, valamint kuriózumként a Petőfi Sándor emlékére komponált Jókai-Liszt A holt költő szerelme című melodráma – ismertette a részleteket az előadóművész.

Havas Judit hozzátette: a versek és a zene a belső tájakra vezetnek, mint ahogy Weöres Harmadik szimfóniája is a belső tájakon kalauzolja végig olvasóját, hallgatóját. Az irodalmi és zenei művek arra mutatnak rá, hogy az ember ne felejtse el: a megoldást és a megváltást nem kint kell keresni, hiszen csak saját magunkban találhatjuk meg. Ez a mécses, ez a kicsi fény bennünk van – mondta.
Havas Judit elmondta azt is, hogy Borbély László zongoraművésszel első alkalommal dolgoznak együtt.
Havas Judit 2022-ben az Artisjus első alkalommal odaítélt irodalmi előadóművészi díját kapta, valamint múlt év decemberében a Zsidóságért-díjat is átvehette.

 

(MTI) (Fotó: FSzEK Zenei Gyűjtemény Facebook oldal)

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Margitszigeti Szabadtéri Színház

Speciális koncertek az idei Margitszigeti nyáron

Az exkluzív produkciók mellett magyar és világsztárokkal készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház a 2024-es szezonra A programokról tartott keddi sajtótájékoztatón elhangzott, május 19-én, pünkösd vasárnapján

Művészetek Völgye

Grandiózus lesz az idei Művészetek Völgye

Minden eddiginél több zenei programmal várják a látogatókat július 19. és 28. között Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál igazgatója elmondta a rendezvény

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak