Keresés
Close this search box.

2 éves az Antares zenekar, az Akvárium Klubban ünnepelnek

Antares zenekar
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Fontos évforduló

A magyar könnyűzenei élet egyik legfényesebb ifjú csillaga, az Antares fontos évfordulóhoz érkezett. Bár még csak két évesek, tulajdonosai egy Junior Artisjus Díjnak és az Öröm a Zene fődíjnak, velük indult a Dalfutár 4, és már második lemezüket készítik. A progresszív rock, metal, hip-hop, jazz, funk és soul világot vegyítő zenekar fennállásának második évét az Akvárium Klubban ünnepli november 20-án.

AntaresMesébe illő az Antares eddigi rövid pályafutása, de a sikereket nem adták ingyen. Az együttes az első egy évében ki se mozdult a próbaterméből, csak gyúrták a témákat, írták a dalokat. 2018 végén egy klubkoncerten léptek először a közönség elé az osztrák Mother’s Cake előzenekaraként, innentől számolják a megalakulásukat. A 2019-es év szakmai sikerekben bővelkedett számukra. Megnyerték a Fülesbagoly Special tehetségkutatót, elhódították az Öröm a Zene fődíjat, valamint megkapták az Év Felfedezettje szakmai különdíjat. Kihozták első lemezüket és keresztbe-kasul koncerteztek mindenfelé.

Bár idén elmaradtak fesztiválfellépéseik és vidéki koncertjeik, a vírushelyzet sem tudta befékezni a bandát. Indult az év egy Junior Artisjus Díjjal, tanítottak a Gitármánia Táborban, zsűriztek az Öröm a zene nagydöntőben, a produceri munkájukkal indul a Dalfutár negyedik szériája, és még a Fábry Show-ban is legyalulták a nézőket. Meg persze ahol engedte a vírushelyzet, felléptek.

Az Antares zenekar jelenleg új lemezén dolgozik, ebből egy nagyobb ízelítőt is ad november 20-án az Akvárium Klubban, ahol második születésnapjukat ünneplik. A budapesti szórakozóhelyen négy dalt is elővezetnek a jövő februárban megjelenő albumról. Az Antares előtt egy vadiúj szupergroup, a Meristem debütál. A zenekar tagjait többek közt olyan együttesekből ismerheti a közönség, mint az AWS, a Köpönyegforgatók, a Wellhello vagy az Idoru. A Meristem kompromisszumok nélküli instrumentális modern metalt játszik, vegyítve elektronikus és világzenei elemekkel, helyenként egy kis humorral fűszerezve. Mindezt egy igen vidám és felkészült társaság előadásában, afféle futurisztikus természetközeli megjelenésben. A csapat célja, hogy mindannyian jól szórakozzanak és elmerüljenek a megszólaltatott zenei megoldásokban. Ez az esemény lesz a zenekar első élő fellépése, melyen elhangzanak az idén nyáron megjelent Dark Phase névre keresztelt albumuk dalai, kizárólag az élő produkcióra jellemző hangszerelésben, további még senki által nem hallott bővítésekkel és új ötletekkel.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt