Keresés
Close this search box.

Zene – Szépség – Harmónia

Sztárportré

Zene - sztárportréA Sztárportré 2012-ben is hozta a téma-ötleteket, és a közismerteket, akik elmondták gondolataikat. Meghallgatható összeállítás erősségekről, és gyengékről, élményekről, és felismerésekről: Csongrádi Kata, Dobrády Ákos, Horváth Charlie, Orbán József, Révész Sándor, és Sütő Enikő.

Csongrádi Kata : „A szeszély arra való, hogy tudomásul vegyük, hogy van, és uralkodjunk rajta. Ne bántsunk meg senkit azzal, hogy ma ilyenek vagyunk, holnap olyanok – mint az időjárás -, hanem egyfajta egyensúlyt teremtsünk a lelkünkben, és ez által a környezetünkben is.

Anyukám arra tanított, hogy hosszú távon minden kiderül. Tehát, ahogy a házasságban nem érdemes linkeskedni, mert kiderül, úgy ezen a pályán sem érdemes linkeskedni. Értem ezalatt, hogy soha, semmilyen feladatot nem szabad letegezni – én ezt így hívom -, tehát nem szabad félvállról venni. Soha egyetlen alkalommal sem szabad készületlenül kimenni a közönség elé. Aki erre a pályára megy, annak minden nap edzésben kell lenni, mint a sportolóknak…”

Sütő Enikő: „Számomra is egy új felfedezés, hogy a gondolataimat is megrendszabályozhatom. A felbukkanó gondolatok miatt, ha azok esetleg negatívak, akkor sem teszek magamnak szemrehányást, hanem megengedem, hogy legyenek, elengedem őket, és próbálok tudatosan gondolkodni. Harmónia, úgy gondolom, hogy a pillanatban van, és az élet mindezt megtesz, hogy ebből kizökkentsen…

Egyre többször tapasztalom, hogy nincsenek tények, csak interpretációk: tehát például ugyanarról a megtörtént eseményről, én magam is gondolhatok egészen szélsőségesen mást is, és ahány ember, annyi félét gondolhat – ugyanarról a dologról. Ez engem ahhoz segít hozzá, hogy ne csak magam, hanem a többieket is megértsem magam körül. Végtelen számú igazság létezik – jegyezte meg a műsorvezető, mire Enikő: Igen, és ezeknek az igazságoknak az összehangolása, csak egy közös nevező alapján lehetséges, amit úgy hívnak, hogy szeretet.”

Dobrády Ákos vegyésznek is tanult, jelenleg dalszerző, előadó – tehát nem kimondottan énekes – ahogy ő mondja. „Nem indulnék el egy Megasztáron, vagy egy X Faktoron, mert énekügyileg nem tudok bemutatni technikai bravúrokat. Megírom a saját magam dalait, szövegeit, azt előadom – és talán át is tudok az előadáson keresztül valamit adni, ami megérinti az embereket. Én így működöm, erről szól az én tevékenységem.”

Horváth Charlie balettosnak készült, és a mai napig összejár a balettosokkal, színész barátokkal. „Én nem énekes vagyok, hanem zenész. Ezért szeretnek a zenészek engem, mert nálunk nincs olyan, hogy ütemtévesztés, mert pontosan tudom, hogy mi hol van. A fiam, Ákoska, aki ugyancsak zenész, nélkülem nőtt fel… Amikor már tizenvalahány éves volt, és megragadtam itthon, el kellett telni jó pár évnek, mert csak forgatta a szemeit, és nem hitte el, hogy itthon vagyok. Nagyon nehéz dolog volt, de talán az Isten akarta így…”

Orbán József: „Akik a gyerekműsorra eljönnek, azoknak a nagy része szülővel jön, tehát annyira jónak kell lenni annak a műsornak, hogy a felnőttek is nagyon jól érezzék magukat. A gyerekeket gyereknek nézzük, de nem úgy kezeljük, hanem mint egy koncertre látogató embert. Ők ugyanúgy őrjöngnek ott a bulin, ugyanúgy tapsolnak, sikítoznak, énekelnek, mint ahogy a felnőtt műsorokban. Csak itt másfajta szövegekre szól a country muzsika.”

Révész Sándor is mesélt, a hatalmas hajdúszoboszlói nyarakról, a hatvanas évekről, amikor – ahogy ő mondja: „Valahogy felfogásban is hozott ez egyfajta sokkal lazább áramlatot… Trafikokban vásárolható, színésznőkről készült meztelen fotók, ha jól emlékszem 2 forintért, fekete fehérben…”

A Sztárportré válogatás itt meghallgatható:

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt