Újra meghirdetik a Fringe felhívást

magyar zene háza magic wall

A Magyar Zene Háza harmadik alkalommal hirdeti meg a zenei tehetségek támogatásáról, valamint a zenélés örömének népszerűsítéséről szolgáló felhívását


Az intézmény pénteken az MTI-vel azt közölte: a program indulása óta több mint ötszázan jelentkeztek a felhívásra, és csaknem hetven produkció kapott bemutatkozási lehetőséget a Zene Házában. A nagy érdeklődés és a kedvező szakmai visszajelzések nyomán a Zene Háza idén is várja pályájuk elején járó hobbizenekarok, valamint utcazenészek és zeneiskolák jelentkezését. „Az intézmény kiemelt céljának megvalósítása érdekében a jövő évben is folytatja missziós tevékenységét, hogy lehetőséget adjon a különböző zenei közösségeknek és formációknak a bemutatkozásra” – áll a közleményben.

A Fringe felhívás ezúttal is pályájuk elején járó feltörekvő zenészeknek és hobbizenekaroknak, utcazenészeknek, valamint zeneiskoláknak vagy zenei alkotóműhelyeknek kínál bemutatkozási lehetőséget a Zene Háza különböző tereiben. A produkciókat, ahogyan a korábbi évben, most is a Zene Háza szakmai csapata és külső szerkesztők bevonásával közösen választják ki.

A jövő zenészei programkategóriára zeneiskolák, zenei alkotóműhelyek vagy közösségek jelentkezését várják. A kiválasztottak a Zene Háza beltéri közönségforgalmi tereiben, akusztikusan, 2026 májustól 2027 májusig hétköznap délutánonként, legfeljebb 45 perces műsorral mutathatják be az iskola, alkotóműhely vagy közösség legtehetségesebb ifjú zenészeinek produkcióit.

Több programsorozatra jelentkezhetnek az igazán bátrak

A Színpadra Fel! programsorozatra pályájuk elején járó feltörekvő zenészek és hobbizenei formációk (zenekarok, vokális együttesek, vegyes formációk) jelentkezését várják izgalmas, eredeti műsortervvel, műfajtól függetlenül, legyen a produkció akár pop, klasszikus, elektronikus, dzsessz, tradicionális koncert, dalest, zenei performansz vagy családi program. A kiválasztott jelentkezők a Zene Háza szabadtéri színpadán nyári estéken, 2026. júniustól szeptemberig, formációnként legfeljebb 45-50 perces műsorral, párosával (két formáció/alkalom) kerülnek be a programba.

A Le a kalappal! elnevezésű legkötetlenebb, kültéri sorozat az utcazenészeket szólítja meg. Itt utcai produkcióknak vagy legfeljebb háromfős, szóló-duó-trió zenei formációknak biztosítanak fellépési lehetőséget. A kiválasztott jelentkezők jövőre tavasztól őszig, egy hétvégi délutánon, koraestén a Zene Háza külső környezetében, a Városliget parkjában egy 90 perces – akár 3×30 vagy 2×45 perces – ismétlődő műsort mutathatnak be.

A Fringe felhívásra bármely érvényesen működő szervezet, adószámmal rendelkező jogi személy jelentkezhet a paraméterek elfogadása mellett a https://zenehaza.hu/fringe-2026 linken elérhető adatlapok kitöltésével december 14. éjfélig.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

magyar zene háza magic wall

Újra meghirdetik a Fringe felhívást

A Magyar Zene Háza harmadik alkalommal hirdeti meg a zenei tehetségek támogatásáról, valamint a zenélés örömének népszerűsítéséről szolgáló felhívását Az intézmény pénteken az MTI-vel azt közölte: a program indulása óta

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt