Új albummal jelentkezik az Attacca

Attaca zenekar
Az Attacca világzenei együttes Világom című CD lemeze 2020 szeptemberében a Hunnia Records gondozásában jelenik meg.
Attacca front covers CD
Mészáros Erzsébet népi hegedűművész grafikája

Az Attacca világzenei együttes Világom című CD lemeze 2020 szeptemberében a Hunnia Records gondozásában jelenik meg.

A klasszikus zene és a kortárs jazz formanyelve, eszközei, kifejezésmódja mellett – a kompozíciós gondolkodás mentén – az Attacca zenéjében hangsúlyosan jelenik meg az autentikus népzene is, színesítve az összhangzást. A Kárpát-medence népzenéi, s ezen belül a Bartók Béla és Kodály Zoltán által is kutatott magyar parasztzene tiszta forrása inspiráció és útmutató is egyben, hasonlóan a két zeneszerző XX. századi műveihez. A Világom zenéje mellett megjelenik a koreografált tánc, több saját anyaghoz komponálva. Utalva ezzel különböző tájegységek táncaira, melyek évszázadok óta részei a magyar népi kultúrának, a hagyományoknak. Szerepel a lemezen egy Bartók Béla (1881-1945) népdalfeldolgozás – illetve az őt 1936-os törökországi gyűjtőútján kísérő – Ahmed Adnan Saygun (1907-1991) török zeneszerző zongorára írt egyik kompozíciójának zenekari átirata is.

Az Attacca együttes 2019 nyarán hazai világzenei fesztiválokon lépett fel és adott több budapesti koncertet is. Hangfelvételeit hazai rádiók sugározzák, s emellett világzenei és jazz műsorokban több zenés interjú hangzott el a zenekarral (MTVA Dankó Rádió, Jazzy Rádió, Karc FM, Klub Rádió stb.). 2020 januárjában az Attacca zenéjével határon túli rádiók (Kolozsvári Rádió, Pulzus Rádió Beregszász) műsoraiban is bemutatkozott.

Az együttes tagjai:

  • Magyar Bori (ének), Horváth Móni (szaxofon, kaval, fuvola, ének), Mészáros Erzsébet (hegedű)
  • Hetessy Csaba (zongora), Dénes Ábel (nagybőgő), Bordás Zoltán (tupan, daraboukas, cajon)
  • Közreműködik: Bodnár Dániel (tánc)

2022 novemberében megjelent a BIHAR:

magyarzene.eu/attacca-world-music-balogh-kalman-bihar-lemezbemutato/


 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.