A nulladik nappal már jövő hétfőn megkezdődik a fesztivál. A hivatalos megnyitót viszont csak másnap tartják, amikor a szerbiai táncegyüttesek mellett Magyarországról, Szlovákiából, Észak-Macedóniából és Indiából érkező csoportok lépnek fel. Korábban a világ legtávolabbi tájairól is érkeztek csoportok, ám a koronavírus-járvány kitörése óta távolabbról nem jöttek vendégek.
A népművészeti fesztivál az idén is színes programokkal készül, táncházak, gyermekfoglalkozások, bábelőadások, hagyományőrző kiállítások, kirakodóvásár, valamint széles étel- és italkínálat várja a látogatókat.
A rendezvényen többek között fellép a Cifra citerazenekar, a Kubinyi Júlia Autentico, a Góbé zenekar, Laposa Julianna és a Duna Művészegyüttes.
A szabadkai városháza előtti téren kialakított fesztiválfaluban, az Etnopolisban a szokásos kísérőrendezvények várják az érdeklődőket, lesz kézműves kirakodóvásár, gasztronómiai és borászati bemutató és játszóház. A rendezvény minden nap táncházzal zárul.
A Vajdaság egyik legnagyobb kulturális eseményére évente több ezren látogatnak el Szerbiából és külföldről. Minden táncbemutató és koncert ingyenesen látogatható.
(MTI)