Keresés
Close this search box.
Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
2019 év végén jelent meg a Maradj magad.

the False koncert Oroszlányon2018 januárban készült el a zenekar első igazi stúdió felvétele (Nortyx) a “Minden reggel”.  Még az év őszén megjelent lemezük “Utad” címmel, 7 dallal. A zenekar nem nyugodott és 2018 karácsonya előtt hozzáférhető vált a “Lépd át” 4+1 nótával. Ez már előfutára volt a készülő új albumnak.

2019 év végén jelent meg a “Maradj magad“, nem kevesebb mint 9 zeneszámmal.

Nem mondanám, hogy a the False zenekart sűrűn lehetne hallani mostanában koncerteken, de ezt nem csodálom, eddig a zenéket ontották magukból, most a klipeket.  Aki figyelt az azért nem marad le az élő élményről sem, sőt…

the False koncertOroszlányon egy olyan helyre kaptak meghívást, ahol ha akartak volna sem tudtak volna elektronikus eszközöket használni, így az Én nagy örömömre maradt a majdnem unplugged. Majdnem, mert erősítő azért volt, bár Én simán elhagytam volna azt is az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kamara termében. A fiúk megoldották, talán Ábrahám András izgult kicsit a basszusgitár miatt, de inkább csak azért mert Ő nem volt mindig a zenekarral és kevés ideje maradt próbálni. Én Szilágyi Zsoltot sajnáltam, láthatóan nem  egy cajonhoz van szokva. (Más egy dobszerkó mögött feszíteni, mint egy doboz fölé görnyedni  🙂 ) A koncert mégis tökéletes volt, le a kalappal; a zenekar ugyanolyan profin és örömmel játszott, mintha egy fesztivál nagy színpadán álltak (bocsi Zsolt ült) volna.

Az oroszlányiak nevében külön köszönöm a zenekarnak amit Szilágyi Tibor mondott: “Oroszlányt kinőve, de nem elfelejtve.” Azaz hallani fogjuk még őket a városban.

Az alábbi videóklipet Orosz Árpád (Oroszlány) készítette:

facebook.com/theFalsezenekar/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt