Palóc napokat és városnapokat rendeznek Füleken

Palócnapok
Kiállítás, színház, gólyalábas felvonulás várja az érdeklődőket a 31. Palóc Napokon és Füleki Városnapokon péntektől.

A felvidéki város háromnapos rendezvényét nyitott pincék napja és a zenés várostörténeti séta is színesíti – tájékoztatta az MTI-t a Városi Művelődési Központ igazgatója kedden.

Illés Kósik Andrea úgy fogalmazott: a kulturális programok színes skáláját kínálják minden látogatónak.
A fesztivál a Léda Adela Vasová munkáiból rendezett kiállítás megnyitójával kezdődik pénteken a Városi Honismereti Múzeumban. A színházrajongók a GUnaGU Színház közreműködésében a Riaditelky zemegule című előadást tekinthetik meg, majd a Tűzfészek Társulat csoportja gólyalábas felvonuláson vezeti el a látogatókat az VMK épületétől a várudvarig.
A fesztivál hivatalos megnyitójára a várudvaron kerül sor. A nap zárásaként Rúzsa Magdolna énekesnő lép színpadra.
Szombaton a Várfelső utcában füleki vásár, a várudvarban családi délelőtt, délután koncert lesz Infinity Neoton Show címmel, míg a sávolyi úton a nyitott pincék napjára várják az érdeklődőket. A nap esti zenei fellépője a kassai Peter Bic Project együttes lesz, amely kellemes hangulatot varázsol a vár udvarába. Az előzenekar a helyi és a környék lakossága számára már ismert Steve Misik & Co. formáció.
Vasárnap reggel megtartják az ünnepi szentmiséket és a körmenetet, majd az utolsó nap a kultúra és a sport jegyében telik.
Mint Illés Kósik Andrea mondta, a bajnoki labdarúgó-mérkőzésen az FTC Fülek és az MFK Snina csapatai lépnek pályára.
A tavalyi sikeres városi séta után idén ismét a város történelmi helyszíneinek nyomába erednek a résztvevők. Ezúttal a magyar gimnáziumi oktatás 70. és a szlovák gimnáziumi oktatás 50. évfordulója alkalmából a séta témája a füleki gimnázium lesz.
Az interaktív városi sétát a losonci Traditional Dixie Stompers zenekar kíséri a Koháry tér – Városi Honismereti Múzeum – Gimnázium útvonalon, egészen a várig.
A háromnapos fesztivál a Rátonyi Róbert Színház Sybill című operett-előadásával zárul. A futballmérkőzés, valamint az operett szünetében sor kerül a városi díjak átadására.
A Palóc Napokat és a Füleki Városnapokat a Füleki Városi Művelődési Központ, Fülek Város és partnereik szervezik a Kisebbségi Kulturális Alap és a Besztercebányai Megyei Önkormányzat támogatásával.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.