Otthonra találhat a 100 Tagú Cigányzenekar

100 Tagú Cigányzenekar
Állandó próbahely birtokában a 100 Tagú Cigányzenekar fontos kulturális misszióját jobban tudja teljesíteni.

Kényszerűen kell távozniuk a hetedik kerületből.

Befogadná a 100 Tagú Cigányzenekart Budapest XXII. kerülete, a felajánlott próbahelyet kedden tekinti meg az együttes – hangzott el a Kossuth Rádióban.

Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke az adásban elmondta: a sajtóból értesültek arról, hogy február 25-ig, azaz csütörtökig el kell hagyniuk azt a VII. kerületi Wesselényi utcai épületet, ahol eddig próbáikat tartották.

Kiemelte: Budafok-Tétény polgármestere felajánlotta, hogy a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban állandó próbahelyet biztosítanak számukra, a helyszínt kedden tekintik meg.

A polgármester, Karsay Ferenc a műsorban közölte: amennyiben a zenekarnak alkalmas a próbahely, állandó megoldás lehet, ha nem alkalmas, ideiglenesen akkor is segítség lehet. Hangsúlyozta, hogy a 100 Tagú Cigányzenekar, amely az egyetemes magyar kultúra része, fontos kulturális missziót végez a hagyományos cigányzene fenntartásában, oktatásában.

Nyitnak a közművelődési intézmények!

Hírek | Magyarzene.eu 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt