Keresés
Close this search box.

Martin új dallal jelentkezett, és máris szeretjük!

Gébele Martin
Tavalyi különálló dalai, a ‘Mi Lenne, Ha?’ és a ‘Miután’-t követően ezúttal az új kiadvány egy nagyobb projekt előfutáraként érkezett.

Egy videóklip kíséretében jelent meg a Keserédes emlékek című opus

Hosszú hónapokkal ezelőtt átéltem egy időszakot ami olyan rég volt, hogy csak a dalszövegeken keresztül tudom felidézni, amit akkor úgy gondoltam soha sem fogok tudni elfelejteni. Mikor távolabb kerültem a dologtól elkezdtem dalokat írni róla, hogy megörökítsem legalább ilyen formában a sok tavaszi sétát, nyári ébren töltött éjszakát, az őszi elköszönést, és a téli leckéket amiket megtanultam ezalatt az idő alatt.

Nemrég újra elővettem ezeket a dalokat, és úgy döntöttem most van itt az ideje, hogy kicsit újradolgozva egy album formájában napvilágot lássanak

– mesélte Martin a közelgő album születéséről.

Azonban amíg erre várunk, hallgassuk nézzük meg a videoklipet ITT, amit az énekes írt és rendezett.


Amikor a dal elkészült tudtam, hogy ez lesz az amivel a legjobban bemutathatom, mi várható majd a többi daltól, amiket idén szeretnék megjelentetni. Így elkezdtem ötletelni, írni, és felvettem a kapcsolatot a Budapest Pictures-el, hogy vizuálisan is átadhassam azt, amit a fejemben láttam, miközben a dalt írtam.

Majd február elején lezajlott a forgatás, ahol nagyon jól éreztük magunkat és köszönöm mindenkinek aki eljött, idejét és energiáját áldozta arra, hogy segítsen nekem. A kész videót jó érzés végig nézni, mert hiába nem tökéletes, mindenki beletette a szívét aki dolgozott rajta. Tökéletes pedig amúgy sem létezik…

– fejezte be a zenész.

Gébele Martin 1998-ban látta meg a napvilágot, és egy Budapest melletti településen, Ecseren nőtt fel. Mivel szülei és nagyszülei nem csak zenerajongók, de énekelni szerető emberek is voltak, ezért Martin annyi zeneszót hallott, hogy előbb dúdolt és énekelt dallamokat, minthogy járni vagy beszélni megtanult volna. Angolul és magyarul is énekel, többnyire saját dalokat, de néha feldolgozásokat is, pop és hiphop műfajokban. Előadásmódja kifejező, érzelmes.
 
Saját bevallása szerint már kiskorától írt dalokat, azonban első „igazi” zenéjét 2015 februárjában szerezte. Ezután 2 éven keresztül fejlesztette magát, míg végül megjelent a ‘Signs’ című dala. 2019 nyarán, egyik legjobb barátjával és szerzőtársával, Joó Dániellel megírták a ‘Paradise’ című dalt, ami szélesebb körhöz eljutott és a mai napig visszatérnek hozzá a Martint ismerő zenehallgatók. 2020 februárjában jelent meg első nagyobb projektje amely azonos címet visel a nyáron megjelent dallal. 
 
lemezen minden dal angol nyelven íródott. Fülbemászó, popos, helyenként latinos dallamok hallhatóak rajta.
 
A világjárvány teret adott Martinnak, hogy fejlődjön és szélesítse a látókörét, így történt, hogy idén nyáron a ‘Talán’ című dalban először magyarul is hallhatta kis rajongótábora őt énekelni, majd októberben a ‘Még Egy Utolsó’ című dalban újra. Martin jelen van a zenei szolgáltatók oldalain.

Tavalyi különálló dalai, a ‘Mi Lenne, Ha?’ és a ‘Miután’-t követően ezúttal az új kiadvány egy nagyobb projekt előfutáraként érkezett

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt