Koppány önálló lemezzel jelentkezett

Koppány Rómeó
A Rómeó Vérzik örökmozgó frontembere,elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítse első szólólemezét, most pedig az első klip is megérkezett!

A Rómeó Vérzik örökmozgó frontembere, Kovács Koppány elérkezettnek látta az időt, hogy elkészítse első szólólemezét, most pedig az első klip is megérkezett!

Több, mint negyedszázad Rómeó Vérzikezés után Koppány elérkezettnek látta az időt, hogy megvillantsa egy másik arcát is, így ezúttal egy igazi vadnyugati hangulatú country lemezzel
örvendezteti meg a rajongóit, méghozzá a névnapján, október 8-án.

Nem csak az errefelé ismert, modernebb megközelítésű country előadók, mint Kid Rock, Uncle Kracker vagy éppen Jason Aldean, hanem a klasszikusabb ízek is felcsendülnek, mint például Alan Jackson, vagy Johnny Cash.

Koppány maga így beszélt erről: – Nagyon szeretem ezt a cowboyos életvitelt, ezáltal a country zenét is, sőt mostanában csak azt hallgatok. Tavaly ősszel szedtem össze az elmúlt évek dalötleteimet és Lengyel Pista barátomat kértem meg, hogy hangszerelje meg a dalokat, formáljon belőle Koppányosan country lemezt.

Szerintem, brutálisan sikerült neki és nagyon jó volt vele együtt dolgozni.

Koppány
Kép: mockups-design.com

Az elsőként klipesített „Édes élet” remekül megmutatja ezt a „vadkeleti” romantikát, ami átitatja Koppány mindennapjait, ezáltal pedig a zenéjét is. Van itt minden, ami csak kell: lovak, pick up, BBQ, italozás és persze maga a Vadkelet!

Kovács Koppány Egerben született, 1977. december 10-én. 1988-ban édesapjával és bátyjával az akkori Csehszlovákiába – most már Szlovákia –, Somorjára költözött. Óvodás kora óta foglalkoztatta a zene.

Édesapja tagja volt a felnémeti pávakör citerazenekarának, ezzel a hangszerrel kezdődött a zene imádata négyéves korában. Egerben zeneóvodába járt, majd ugyanott zeneiskolai tanulmányait is elkezdte – Farkas Ferenc Zeneiskola –, ahol mint alaphangszerrel a furulyával, később mint választott hangszerek az ütősök világába vetette magát.

Ennek az ambíciójának később a külföldre való költözés vetett véget. Édesapja szerette volna, ha gyermeke tovább foglalkozik a zenével, de Somorján akkoriban nem volt ütőshangszer-oktatás. A trombita mellett döntöttek az „égiek”, nem pedig Koppány.

Ez a szakasza zenei életének nagyon rövidnek volt mondható, azonban olyan törést okozott benne saját bevallása szerint, hogy a zenét megszerettető citerát sem fogta a kezébe sokáig. Szabad idejében a tanulás és a néptánc volt a meghatározó. Egy alkalommal viszont előkerült egy gitár a családban, amit bátyja hazavitt, felhúrozott. Eltelik pár év, közben kopottabb lett a gitár, íródott egy-két nóta, hogy aztán jöjjön a Rómeó Vérzik, 1995-ben…

A citerától a szólólemezig – ez eddig Kovács Koppány élete a zenében!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.