Keresés
Close this search box.

Jótékonysági árverést indít a Quimby zenekar

quimby egyszülős

A zenekar tagjai mindannyian szülők, így átérzik az adakozás célját

Tizenöt dedikált, vászonra feszített fotót bocsát árverésre a Quimby, amelyeket az együttes koncertfotósa készített a zenekarról. Az aukcióból származó bevétel teljes összegével az Egyszülős Központ munkáját támogatják.

A Központot 2018-ban azzal a céllal hozták létre, hogy egyenlő esélyt teremtsenek a több mint félmillió egyszülős gyermeknek, és támogató közegként segítsék az egyszülős családok mindennapjait.

A dedikált művek december 5. és 12. között, minden nap 18 és 22 óra között megtekinthetők a budapesti Turbina Kulturális Központban – közölték az aukció szervezői csütörtökön az MTI-vel.

Minden évben jótékonykodik a zenekar, idén sem maradhatott el

A Quimby zenekar az ünnepek közeledtével minden évben igyekszik a figyelmet felhívni olyan karitatív szervezetekre, amelyek munkájukkal gyermekek életét teszik jobbá – olvasható a közleményben.

Mint írják, az Axioart oldalán 15 dedikált fotót bocsát árverésre péntek és december 13. között az együttes, hogy közönségük támogatásával tehessék könnyebbé az Egyszülős Központ munkáját. A képek mindegyike egy-egy kiemelt pillanatot örökít meg a Quimby koncertjeiről, melyeket az együttes fotósa, Bátori Gábor ‘Jim’ készített.

„A zenekarban mindannyian szülők vagyunk és rengeteg kisgyerek vesz minket körül, akik szerencsére szeretetben és biztonságban nőnek fel. Sok kisgyermek azonban nem ennyire szerencsés. Fontosnak tartjuk, hogy ők és szüleik is láthatóvá váljanak, és minél többen megismerjék azokat a hazai szervezeteket, amelyek azért dolgoznak, hogy az ő életüket tegyék jobbá”

– idézi a közlemény Kiss Tibit, a Quimby zenekar énekesét.

Kiemelte: a Quimby közönsége két évvel ezelőtt 2,5 millió forinttal támogatta a Vadaskert Kórházat, tavaly a nevelőotthonokat segítő Kuckó Program számára adományoztak, idén pedig azoknak a családoknak szeretne segíteni az együttes, amelyekben egyetlen szülő kénytelen vinni a terheket, ezért az Egyszülős Központ számára szerveznek jótékonysági aukciót.

A tájékoztatás szerint Magyarországon mintegy félmillió gyermeket csak egy szülő nevel, 40 százalékuk szegény, akik életében nemcsak az egyik szülő, hanem sokszor az élmények – a nyaralás, a sport, a különóra, a nyelvtanulás és a táborok – is hiányoznak. Az Egyszülős Központ az elmúlt években több mint 33 ezer egyszülős családnak nyújtott segítséget.

Aki tehát licitálni szeretne a zenekar legjobb fotóira, annak ezt az oldalt kell felkeresnie.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

quimby egyszülős

Jótékonysági árverést indít a Quimby zenekar

A zenekar tagjai mindannyian szülők, így átérzik az adakozás célját Tizenöt dedikált, vászonra feszített fotót bocsát árverésre a Quimby, amelyeket az együttes koncertfotósa készített a