Keresés
Close this search box.

Kilenc nap a hirös kultúra jegyében

Hirös Hét

A legrégebbi magyarországi fesztiválon idén most nem lesz tűzijáték

Augusztus 20-án kezdődik Kecskeméten a Hírös Hét Fesztivál, amely kilenc napon át kulturális, gasztronómiai és zenei programokkal is várja a látogatókat.

Egyebek mellett reformkori divatbemutató, bábjátékok, HírösVacsora, DJ-show, hagyományteremtő templomkoncert-sorozat, kistérségi gálaműsor, koktélparádé, ünnepi lézershow és könnyűzenei koncertek is szerepelnek a fesztivál idei programjai között – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Tűzijáték helyett augusztus 20-án látványos, zenés, tematikus animációs lézershow szórakoztatja a közönséget.

Augusztus 21-én tartják a hagyományos babakocsis felvonulást, amely az 1934-es, legelső rendezvény legnagyobb látványossága volt, és amely a mai napig az egyik legnépszerűbb eseménye a fesztiválnak. Az ökumenikus templomkoncert-sorozat ebben az évben öt templomi koncertet kínál.

A fesztivál nagyszínpadán fellép a Blahalousiana, Zséda, az Irie Maffia, és zenél egyebek mellett Miss Bee & Ritmo akusztik, Nova Prospect, Penge Benge Jazz Band is. Ebben az évben a fesztivál egyidőben zajlik az augusztus 28-29-én megrendezendő kecskeméti Repülőnappal.

A Hírös Hét Magyarország legrégebbi fesztiválja, gyökerei egészen 1934-ig visszanyúlnak. Az évek során mindig is gazdag sokszínűség jellemezte a programkínálatot, amelyben idén a komolyzene is nagy teret kap – idézi a tájékoztató Ladányi Kovács Zoltán fesztiváligazgatót, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával útjára indul a Kecskemét, a templomok városa című programsorozat is.

A részletes program:

AUGUSZTUS 20. PÉNTEK
16:00 Tematikus DJ háttérzene
Helyszín: Tér a térben színpad
17:00 TérZene program keretében: Kecskeméti Szimfonikus Zenekar vonósaiból alakult kamaraegyüttes koncertje
Helyszín: Tér a térben színpad
18:00 Ünnepi megemlékezés
Helyszín: Szent István szobornál
18:45 Hagyományőrző bemutató a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Egyesülete és a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület részvételével
Helyszín: Ünnepséget követően a Szent István szobornál
Hírös7 Klasszikusok – Barátok temploma
19:00 Savaria Barokk Zenekar és énekes szólisták Vezényel: Németh Pál
A. Caldara: Szent István, Magyarország első királya – oratórium (aug.20)
20:30 Az Auchan bemutatja: Kiscsillag
Helyszín: Tér a térben színpad
22:00 Ünnepi lézershow
22:00 DJ Pénzes
Helyszín: Tér a térben színpad

AUGUSZTUS 21. SZOMBAT
14:00 – 19:00 Keresd és használd a gigantikus NERF pályát!
15:00 Kismotoros verseny
Helyszín: Kossuth szobornál
16:00 Tengeri Attila gyermekműsor
Helyszín: Tér a térben színpad
17:00 Babakocsis felvonulás (gyermek kismotorosok, néptáncosok, hagyományőrzők kíséretében)
Indulás: Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház elől
Érkezés: Aranyhomok Szálloda mellett a főtérre
17:30 Eredményhirdetés, mózeskosár körbejár, gyermekek megáldása
Helyszín: Tér a térben színpad
18:00 Reformkori divatbemutató.
Hampel Katalin 35 éve dolgozik az egyik legrégebbi kulturális örökségünk átmentésén, a régi magyar viseleti hagyományok újraélesztésén, ma hordható divatos formában. Modelljei megvalósításához, hagyományokhoz hűen jeleníti meg az elmúlt korok díszítő elemeit.
Helyszín: Református Iskola oldalánál, Szabadság téren
19:00 Reformkori kávéház
Helyszín: Vincent kávézó
Helyszín: Vincent kávézó
19:00 Ciróka Bábszínház vásári bábjátéka
Helyszín: Tér a térben színpad
20:45 Penge Benge Jazz Band
Helyszín: Tér a térben színpad
22:15 Kollányi Zsuzsi & Ritmo akusztik
Helyszín: Tér a térben színpad

AUGUSZTUS 22. VASÁRNAP
16:00 Kecskeméti Zenészegylet műsora
16.15 – 17.00 Horizont P Piros Sapkások Zenekar
17.15 – 18.30 La Grupo Latino Vivo ( Paya és Anna ) “Latin óra”
Helyszín: Tér a térben színpad
19:30 H-turul
Helyszín: Tér a térben színpad
20:30 Beatang Rock Band
Helyszín: Tér a térben színpad
22:00 Ordiman
Helyszín: Tér a térben színpad

AUGUSZTUS 23. HÉTFŐ
16:00 Tematikus DJ háttérzene
18:00 Jacuzzi
Helyszín: Tér a térben színpad
20:30 Soul Blaster
Helyszín: Tér a térben színpad
22:30 Olasz Meló
Helyszín: Tér a térben színpad

AUGUSZTUS 24. KEDD
16:00 Tematikus DJ háttérzene
Helyszín: Tér a térben színpad
16:00 – 18:00 Koktélparádé a kecskeméti Plazma Centerrel Résztvevők: Dj Oszi a Perfect Cocktail csapata és a kecskeméti Plazma Center
Helyszín: Békás szökőkút
18:00 Molnár Gitár Band
Helyszín: Tér a térben színpad
20:30 Policity
Helyszín: Tér a térben színpad
22:15 Miss Bee & Ritmo akusztik
Helyszín: Tér a térben színpad

AUGUSZTUS 25. SZERDA
16:00 Tematikus DJ háttérzene
Helyszín: Tér a térben színpad
17:00 Kistérségi Gálaműsor
Helyszín: Tér a térben színpad
Hírös7 Klasszikusok – Katona József Könyvtár
16:30 Az autizmusról – autistáktól!
20:30 MayFly
Helyszín: Tér a térben színpad
22:00 Akusztikus Élő DJ Show, DJ Pénzessel
Helyszín: Tér a térben színpad

AUGUSZTUS 26. CSÜTÖRTÖK
16:00 Tematikus DJ háttérzene
Helyszín: Tér a térben színpad
17:00 Hírös Vacsora – 1. turnus
Helyszín: Kecskemét főtér
18:00 The Sharonz
Helyszín: Tér a térben színpad
19:00 Hírös Vacsora – 2. turnus
Helyszín: Kecskemét főtér
Hírös7 Klasszikusok – Református templom
19:00 Gesztesi-Tóth László orgonaművész és Ducza Nóra szopránénekes előadása
20:30 Milagro
Helyszín: Tér a térben színpad
22:30 A Gozar
Helyszín: Tér a térben színpad
23:30 DJ Show (Póczonyi Zsolt)
Helyszín: Tér a térben színpad

AUGUSZTUS 27. PÉNTEK
16:00 Tematikus DJ háttérzene
Helyszín: Tér a térben színpad
17:00 Térzene Voice and Brass
18:00 Kis türelmet
Helyszín: Tér a térben színpad
Hírös7 Klasszikusok – Nagytemplom
19:00 Határontúli Zenekar és a Purcell kórus Erdei Péter vezetésével.
Joseph Haydn (1732-1809): Megváltónk hét utolsó szava a kereszten Hob. XX:2
20:30 Nova Prospect
Helyszín: Tér a térben színpad
22:30 A Mercedes Benz Gyár bemutatja: Zséda – Életben maradni
Helyszín: Kálvin tér nagyszínpad

AUGUSZTUS 28. SZOMBAT
16:00 Tematikus DJ háttérzene
Helyszín: Tér a térben színpad
18:00 Vasvarjú
Helyszín: Tér a térben színpad
Hírös7 Klasszikusok – Evangélikus templom
19:00 Szent Efrém Férfikarral
Énekeljetek az Úrnak új éneket – Zsoltárok világa
20:30 Kilele Swing Cats
Helyszín: Tér a térben színpad
22:30 Blahalousiana
Helyszín: Kálvin tér nagyszínpad
AUGUSZTUS 29. VASÁRNAP
16:00 Tematikus DJ háttérzene
Helyszín: Kálvin tér nagyszínpad
17:00 Rolldance tánccsoport, kerekesszékes bemutató
Helyszín: Fő tér
20:30 A Láma Dalai
Helyszín: Tér a térben színpad
22:30 Az OTP Bank bemutatja: Irie Maffia

Helyszín: Kálvin tér nagyszínpad

Irie Maffia, Zséda, Kiscsillag a hétvégi koncerteken!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

üvegvilág Kyra

Kyra ezekkel a dalokkal biztos befutó

Popénekesből lett influenszerből újra popénekes – visszatérés a kezdetekhez Fedor Kyra tehetségére már 1998-ban felfigyelhetett az igazán szemfüles közönség, hiszen a TV2 által sugárzott KIFUTÓ

Bőköz Fesztivál

Művészetek Köze az Ormánságban

Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok,

Mikepércs Fifty Fifty

Mire nem jó egy templomkert: pl. erre is

Rendhagyó esemény Mikepércsen, kattintás után kiderül, mi is! Nem mindennapi kezdeményezést hozott létre három évvel ezelőtt Czapp József mikepércsi református lelkipásztor: minden évben pünkösdkor ugyanis

Gorg & Benzol

Mi a közös Azahriahban és egy piacban?

Egynapos koncertsorozatot bonyolít le rendhagyó budapesti helyszíneken a Gorg & Benzol Nagyon Kis Magyarország Turné-jukon a fúziós jazztrió május 25-én piacon, hipermarket kertészeti osztályán, budapesti

DJ palotai

Palotaira emlékeznek az új budapesti parkban

Május 17-én megnyílik Budapesten a Városháza pop-up park, ahol tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat Először Budapest alapításának 150. évfordulóján, november

Loreen

Loreen is eljön Magyarországra

Két Eurovíziós győzelem után már ideje volt Az Eurovíziós Dalfesztivál egyetlen kétszeres női győztese, Loreen ad koncertet jövőre Budapesten. A svéd énekesnő 2025. március 2-án

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt