Keresés
Close this search box.

Koncertek is lesznek az idei Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon

pesthidegkút feszt zene

Komolyzene épp úgy, mint Szabó Balázs zárja a nyárvégét Buda végén!

Koncertekkel, színházi előadásokkal és gyereknek szóló foglalkozásokkal, játékokkal is várja az érdeklődőket a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál augusztus 29. és szeptember 1. között a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Idén 26. alkalommal rendezik meg a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivált, a Klebelsberg Kultúrkúria ezúttal is színes programokkal készül minden korosztály számára – tájékoztatták a szervezők az MTI-t pénteken.

Lovasi szólózik benne!

A fesztivál első napján Szabó Balázs Bandája lép színpadra, szerepel a programban a Danubia Zenekar filmzenei estje, a Makám együttes koncertje és Lovasi András szólóprodukciója is.

A gyerekek a fesztivál ideje alatt egész nap a Mesekertben játszhatnak, alkothatnak és kalandozhatnak. A családi sportnapon pedig különböző sportágak próbálhatók ki.

Augusztus 30-án egyebek mellett lesz bábszínházi előadás, gólyalábas utcaszínházi előadás. Másnap sok más mellett artisták, óriásbábos utcaszínház és az Orlai Produkció Mezítláb a parkban című előadása várja az érdeklődőket. Szeptember 1-jén Halász Judit koncertje, öko show és tűzzsonglőrök is szórakoztatják majd a közönséget – áll a közleményben.

Mindenünk a zene

Friss

Storyum zenekar

Storyum | Így kell felépíteni egy dalt

A Storyum több, mint egy zenekar – egy életérzés, amelyet Janik Zsolt gitáros és dalszerző álmodott meg, majd 2021-ben formálódott azzá, amit ma is képvisel.