Keresés
Close this search box.

Megérkezett a hatodik The Trousers nagylemez előfutára

The Trousers zenekar
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
Októberben érkezik a budapesti garázsrock-zenekar, a The Trousers hatodik nagylemeze. Két dalt már ismerhet a közönség, most itt a „Hope dies last” című szám.

A dalt a The Trousers a tavalyi Barba Negrás buliján adta elő először, a Junkies és az Auróra  produkciók előtt.

A srácok megragadták az alkalmat, a Barba Negra színpadán felvettek egy performance-klipet Barna Máté és Havasi Balázs operatőrök segítségével.  A videót a 2006-ban alakult, külföldön is nagy sikernek örvendő együttes énekes-gitárosának, Kőváry Zolinak az unokaöccse, Kőváry Dániel vágta.

„Számunkra magától értetődő volt, hogy ezt a dalt szeretnénk a lemezmegjelenést közvetlenül felvezető singleként.  Sodró lendületű, dallamos, már-már slágeres, de mégis nyersen megszólaló szám. Aki először hall minket, annak ebből a dalból  rögtön átjön mindaz, amit a zenénkkel kifejezni szeretnénk.” – kezdte Kőváry Zoli.

A dalban az i-re a pontot Csányi Rita (The Anahit) háttér-vokálja és Derecskei Zsolt (The Bits) orgonálása teszi fel. A szerzemény refrénjében egy rövid zenei idézetet is felismerhet a közönség,  ami egy jellegzetes gitár-frázis, amit a Deep Purple „Highway star”-című klasszikusából emeltek át a srácok, nem véletlenül, hiszen az elődeik iránti tisztelet, a hála kifejezése számukra fontos értékek.

„A dal címe az emberi kapcsolatok lezárására utal. Sajnos bőven volt benne részünk az elmúlt három esztendőben, a járvány miatt, meg más okokból kifolyólag is. A refrénben van egy nyelvi csavar, ugyanis a második, az elsőre felelő sor úgy is érthető, hogy „Hope is dying last”, meg úgy is, hogy „Hope is dying lust”. Az első ugye a remény haldoklására utal, a második viszont arra, hogy a remény nem más ebben a helyzetben, mint haldokló vágy, aminek a feltámadását szeretnénk látni. Ez egy alapvetően optimista kicsengésű dal, mert szerzőként úgy vélem, hogy az aktuális remény halálát nem a reménytelenség, hanem az új remény megszületése kíséri. Ezt a zene dinamizmusával igyekeztünk kifejezni. A cím a kapcsolati vonatkozásokon túl általánosabb filozófiai tartalommal is bír, és a jelenlegi sötét történelmi periódusra utal, amiben élünk.” – tette még hozzá Zoli.

A szám már elérhető minden digitális zenei felületen. A hatodik The Trousers nagylemez (korábbi albumok: „PLANETARY PROCESS”, „SOUL MACHINE”, „FREAKBEAT”, „MOTHER OF ILLUSION”, „INVISIBLE DARKNESS”) tehát októberben kerül a polcokra, amelyen a klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó zenekar tagjain (Locke Péter-gitár, Lázár András – basszusgitár, Gulyás Antal Samu – dob) túl vendégszerepel Csányi Rita (The Anahit) és Derecskei Zsolt (The Bits) is, a felvételeket pedig CS. Szabó Zoltánnal, a csapat korábbi dobosával készítették a budapesti Artist Factoryban. A The Trousers legközelebb október 14-én lép fel a kecskeméti Kilelében, ezt követően pedig november 5-én tartanak lemezbemutató koncertet a budapesti Gödörben a Jackmans és a Jatagán társaságában.

HOPE DIES LAST klip: youtu.be/F1k-xnNRVzY

 

 

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt