Keresés
Close this search box.

Meghalt a Fonográf legendás dobosa

Fonográf Németh Szörényi
A Fonográf az egyik legjelentősebb és egyik legsikeresebb magyar rockegyüttes volt, mely az 1970-1980-as években működött. Legismertebb tagjai Szörényi Levente, Bródy János és Tolcsvay László voltak.

A nyolcvanas évtizedben övé volt a legendás Fonográf lemezbolt, Budapesten

Hetvenöt éves korában elhunyt Németh Oszkár, a Fonográf dobosa, a Tolcsvay-trióból is ismert zenészt vasárnap reggel érte a halál – tudatta a zenész családja hétfőn az MTI-vel. Németh Oszkár (1946-2021) pályáját a hatvanas években roadként kezdte, dobosként a Tolcsvay-trióban lett ismert, majd az 1973 szilveszterén Szörényi Levente, Bródy János,

Tolcsvay László, Móricz Mihály, Szörényi Szabolcs közreműködésével megalakult Fonográf együttes tagja volt. A nyolcvanas évtizedben övé volt a legendás Fonográf lemezbolt a Nyugati pályaudvarnál – olvasható a hardrock.hu weboldal életrajzában.

Játszott Koncz Zsuzsával, feltűnt Zorán kísérő zenekarában is, valamint vendégzenészként szerepelt annak 2002-ben megjelent Zorán című lemezén. Ezen kívül játszott az Alfonz kalandjai, a Bojtorján együttessel és Bródy Jánossal is.

Szörényi Levente első szólólemezén és az István, a király lemezen szintén ő dobolt. A Fonográf együttes megszűnte után Móricz Mihály gitárossal megalapította a N. O. coM.M.ent együttest. 
Temetéséről később intézkednek.


A Fonográf az egyik legjelentősebb és egyik legsikeresebb magyar rockegyüttes volt, mely az 1970-1980-as években működött. Legismertebb tagjai Szörényi Levente, Bródy János és Tolcsvay László voltak.

A zenekar 1973 szilveszterén alakult. Nevét az Illés-klub újságjának címéről kapta, melyet Bródy János szerkesztett. A csapat tagjai korábban az Illés, illetve a Tolcsvayék és a Trió együttesben játszottak, vagyis a Fonográfot joggal mondták supergroupnak.

Első albumuk Szörényi Levente Utazás (1974) című szólólemeze, melyen már a Fonográf-stílus minden eleme megtalálható: countryrock, hard rock és progresszív elemek, bonyolultabb dalok, nagyívű gitárszólók, tökéletes vokál és hangszeres játék. A zenekar hivatalosan soha nem oszlott fel, noha 1984-ben megtartották a búcsúkoncertjeiket.

Erre jó példa az, hogy még Bródy János 1989-es lemezét is a Fonográf rögzítette. Halász Judit 1991-es albumánál minden tag közreműködött, még Szörényi Levente is szerzett rá zenét Csoóri Sándor “Pap-vihánc” című versére.

1974 és 1981 között Koncz Zsuzsa valamennyi lemezét ők készítették, összesen hét albumot. Közreműködtek továbbá Kovács Kati és Halász Judit lemezein. Bejárták Európát, Ázsiát és Kubába is eljutottak.

1975-76-ban több akkor kiadatlan rádiófelvételük készült (Moja kochanka, Használat előtt felrázandó, Ébredj, alvóbaba, Tigrisugrás, Minden rendben van, Az ősember), melyeket csak évtizedekkel később adtak ki. 1976-ban a Magyar Rádió táczenei bemutatóján, a Tessék választani!-n is felléptek.

1981-ben a Nemzeti Sportcsarnokban egy koncert erejéig újra összeállt a KITT-egylet, amely magában foglalta az Illés együttest, Koncz Zsuzsát és a Tolcsvayék és a Triót.

A koncerten az előbb említett három együttesen/személyen kívül a Fonográf együttes is fellépett. 1983-ban részt vettek Szörényi Levente és Bródy János István, a Király című rockoperájának elkészítésében.

A mű rockzenekari alapját a Fonográf együttes vette fel, mint ahogy az 1988-as Fehér Anna című Szörényi-Bródy rockballada alapját is. 1984-ben egymás után három telt házas koncertet tartottak a Budapest Sportcsarnokban.

Ezek lettek végül a búcsúkoncertjeik. 2004-ben egy koncert erejéig újra összeálltak, Szörényi Örssel kiegészülve (dob, ütőhangszerek) a Kisstadionban.

Az eseményről a Duna TV filmet is készített, amely később DVD-n is megjelent. 2012. március 24-én az Illés klubban eljátszottak 4 számot, majd hat évvel később, 2018. február 16-án egy teljes, közel három órás, nagy sikerű koncertet adtak a Papp László Budapest Sportarénában. (Wikipédia)

Szörényi Levente első szólólemezén és az István, a király lemezen szintén Németh Oszkár dobolt

Címlapi borítókép: Stevkovics Gáspár/Wikimedia

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Amanna

Nemrég jelent meg Amanna Valamiér című dala

Amanna magyar énekesnő, dalszerző. Generációjának izgalmas új művésze, egyedi előadásmóddal, és zeneiséggel. Legutolsó megjelenése, melynek címe Valamiér’ egy párkapcsolat végének fájdalmas emlékeit dolgozza fel.

HOCUSPONY

Megjelent az Abrakadabra a Hocuspony -tól

A budapesti székhelyű HOCUSPONY nem hagyott sok időt a lacafacára, rögtön az első évükben megjárták szinte az összes nevesebb fővárosi klubot az A38-tól egészen az Akvárium Klub Nagyhalljáig.

Fonogram -Magyar Zenei Díj

Megvannak a 2024-es Fonogram-jelöltek!

2024. április 27-én, szombaton a Fonogram-nap keretében derül ki, kik nyerik idén a magyar zenei élet legrangosabb szakmai elismerését, a 18+1 kategóriában odaítéltFonogram -Magyar Zenei Díjat.

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.