Keresés
Close this search box.

Totális táncőrület a negyedszázados Fezenen!

Fezen
Méltó programmal, színvonalas zenével várnak mindenkit az idén 25 éves rendezvényen!

Mr. President, La Bouche, Kozmix, Ufó – a legnagyobb dance sztárok a királyok városában!

A pop, a rock és a heavy metal vonal mellett az elektronikus műfajok és Európa egyik legnagyobb retro showja, a Total Dance Festival is megjelenik a jubileumi, idén 25 éves Fezen fesztiválon.

A székesfehérvári önkormányzat közleménye szerint a rendezvényt két év kényszerszünet után rendezik meg július 27-30. között több mint 100 fellépővel és közel 20 külföldi produkcióval.

Köztük lesz a fesztivál történetének egyik legnagyobb metal fellépője, a finn, szimfonikus metalt játszó Nightwish, de visszatér a német techno zenekar, a Scooter is.

Újdonság, hogy lesz egy minifesztivál a fesztiválban, hiszen július 29-én az egyik nagyszínpad a Total Dance Festivalé, ahol több mint háromórányi slágeregyveleget kap a közönség tizenkét előadótól, köztük az Eiffel 65-tól, a Mr. President-től, La Bouche-tól, a hazai kedvencek közül pedig a Kozmixtól, az Ufotól és a Happy Gangtől.

Kovács Antal főszervező jelezte, hogy a 25 éves születésnapot tortával, tűzijátékkal és egy szabadtéri, nagyszínpados NECC partyval ünneplik a zárónapon. Megemlítette, hogy a fesztiválra 40-60 ezer embert várnak.

Azt az önkormányzat azt is közölte, hogy idén nem az amerikaifutball-pályán lesz kialakítva a kemping, hanem a Bregyó-közi szabadidőközpontban, és a két helyszín között buszjáratok szállítják majd a fesztiválozókat.

A Fehérvári Zenei Napok története 1997-ben indult, amikor a lelkes, székesfehérvári fiatalokból álló csapat úgy döntött, hogy koncertsorozatot szervez.

Az évek során aztán egyre terebélyesebb lett a fehérvári esemény, és a ma már Fezen néven nemzetközi szinten is számon tartott rendezvény 20 év leforgása alatt olyan legendás fellépők koncertjeit is jegyezte, mint a Deep Purple, a Judas Priest, a Dream Theater, Faithless vagy a Guano Apes.

Világsztárok és a hazai élvonal képviselői mellett feltörekvő tehetségek is megtalálhatók a fesztivál palettáján. Dupla nagyszínpad, külön rock-metal és alter-pop színpadok, hogy mindenki megtalálja a kedvencét.

Sajnos a koronavírus-járvány miatt tavaly és idén, azaz 2020-ban és 2021-ben is elmaradt a fesztivál, sokak legnagyobb bánatára, de úgy tűnik, az egyre nagyobb átoltottság miatt a szervezők bátran bevállalták a jövő évi rendezvényt.

Méltó programmal, színvonalas zenével várnak mindenkit az idén 25 éves rendezvényen!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt