Keresés
Close this search box.
Mindenki a Fesztiválra!

Az MCC segítségével kapnak a helyi fiatalok világvárosi élményt!

Sepsi Tabakó címen szerveznek szeptemberben nagyfesztivált Sepsiszentgyörgyön az önkormányzati tulajdonba került egykori dohánygyár területén – közölték a szervezők az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben.

Az évente megrendezendő kulturális esemény Sepsiszentgyörgy önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a VIBE Fesztivál társszervezésében jön létre.

A közlemény Szalai Zoltánt, az MCC tehetséggondozó főigazgatóját idézte, aki elmondta: az erdélyi szervezet Kolozsvár központú, de további hét magyarok lakta településen, köztük Sepsiszentgyörgyön is nevelik a fiatalokat.

Célunk, hogy a diákok szülőföldjükön is minőségi oktatásban, programokban, egyfajta szellemi pezsgésben részesüljenek. Egy részük ide fog hazatérni, otthon fogják a város értelmiségét alkotni. Lokális válaszokat adnak majd és versenyképes, magyar tudást képviselnek. Ebben partner a Mathias Corvinus Collegium, mely programjaival, képzéseivel, előadásaival színesíti a Tabakó rendezvényt is

– hangsúlyozta Szalai Zoltán.

Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polágrmestere fontosnak tartotta, hogy a fesztivál ne csak a bulizásról szóljon.

Amikor a dohánygyárat megvásároltuk, azt ígértük és azt vállaltuk, hogy az ifjúság annyit kapjon ebből a térből, amennyit be tud lakni. Nagyon örülök annak, hogy van ez a kezdeményezés, hiszen ez az, ami innen hiányzik.

A rendezvényt a szervezők három szintre, a gyári munkát idéző három műszakra osztották fel. A nappali “első műszakba” az MCC szakmai előadásait sorolták. Központi eleme egy sétány, ahonnan majd az előadótermek kapui, illetve vásárok, művészeti workshopok, kávézók, gyerekprogramok helyszínei nyílnak.

Globális kihívásokra, versenyre keressük a jó helyi válaszokat, illetve azokat a lokális erősségeinket, amelyek versenyképessé tudnak tenni úgy, hogy ennek a folyamatnak része marad mindaz az érték, hagyomány, amit a szűkebb vagy tágabb régiónk adott. Erdélyben több mint 1600 diák vesz részt az MCC programjaiban: közülük sokan itthon, Erdélyben képzelik el a jövőjüket

– idézte a közlemény Talpas Botondot, az MCC Erdélyi tevékenységéért felelős igazgatóját.

A második műszakban, azaz délután és este a sétány borutcává alakul, és a színpadon magyarországi és erdélyi zenekarok koncerteznek. Olyan előadók lépnek fel, mint a Punnany Massif, Follow the Flow, Dzsúdló, Azahriah, Margaret Island, ByeAlex és a Slepp, Irie Maffia, vagy a BSW.

A szentgyörgyi fiataloknak szervezünk egy olyan fesztivált, amely nagybetűkkel kerül be minden évben a naptárba a Szent György Napokhoz hasonlóan

– részletezte Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője.

A “harmadik műszakban” reggelig tartó zenei helyszínt alakítanak ki. A zenei programokért és a rendezvény technikai részleteiért a VIBE Fesztivál csapata felel. A közlemény Rés Konrád Gergelyt, a VIBE fesztiváligazgatóját idézte, aki szerint a rendezvény olyan fiatalokat is képes megszólítani, akik korábban nem vettek részt a közösségi életben.

A Sepsi Tabakó Fesztivált szeptember 1-3. között szervezik Sepsiszentgyörgyön, az egykori dohánygyár területén. Több infó ITT!

Hogy lesz minden jó? Ha mindenki Sepsiben fog bulizni!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi

„Mint a kés a vajban” – megjelent a CSILLAGTÚRA

Március 21-én jelent meg Bérczesi Róbert és Müller Péter Sziámi közös projektjének legújabb gyümölcse, a CSILLAGTÚRA, amely nemcsak azért különleges, mert ezúttal Péter is énekel, hanem mert a HIPERKARMA zenekar játszotta fel a zenét.

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt