Keresés
Close this search box.

Újra lesz Első Emelet az Arénában!

Első Emelet
Közös fináléval készülnek a zenekarok az év fináléjakor!

Berkes60 miatt ott lesznek a Rapülők és az Emberek is!

Megalakulása 40. évfordulóját ünnepli a legendás zenekar december 28-án a Budapest Sportarénában, ahol színpadra lép a 60. életévébe lépő billentyűs, Berkes Gábor két másik zenekara, a Rapülők és az Emberek is.

A 2 az egyben című koncert különlegessége, hogy az Első Emelet több mint három évtized után fog zenélni a klasszikus felállásában, vagyis együtt lesz a színpadon Kiki (ének), Berkes Gábor (billentyűs hangszerek), Bogdán Csaba (gitár), Kisszabó Gábor (basszusgitár) és Szentmihályi Gábor (dob), Tereh István (menedzser, vokál, ütőhangszerek) – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az Első Emelet 1982-ben alakult, az 1984-es első nagylemezen hallható jellegzetes újhullámos és szintipopos stílust, arculatot elsősorban a két zeneszerző, Berkes Gábor és Bogdán Csaba, valamint Geszti Péter szövegíró határozta meg. Legsikeresebb évei az 1984 és 1990 közötti hat év volt, ugyanis ekkor születtek a legnagyobb slágereiket tartalmazó első három nagylemezük.

Így a Dadogós break, az Óvatosan lépkedj, A kenguru jobbhorga éppen ugyanúgy, mint A film forog tovább, az Angyali vallomás vagy az Állj, vagy lövök! A sikerek természetesen turnékat is hoztak, sőt, egy epizód erejéig a Linda című legendás tv-sorozatban felléptek! (Több infó a zenekarról ITT!)

A csapatban, amely még öt lemezt készített, Szörényi Örs dobos is szerepelt, végül 1991-ben intettek búcsút a közönségnek. Az Első Emelet pályafutása során több mint egymillió albumot adott el.

A zenekar néhány visszatérő koncert után végül 2008-tól vált újra aktívvá, ám a klasszikus felállás azóta nem állt színpadra. Berkes Gábor reklámzenéket írt és benne volt a Rapülőkben, majd az Emberekben, Bogdán felesége, Szandi pályafutását egyengette, illetve Kisszabóval a Solarisban játszott, Kiki szintén számos projektben énekelt.

A 40 éves jubileum alkalmából nemcsak a nagy összeállás valósul meg, hanem az év végén 60. születésnapját ünneplő Berkes Gábor két másik zenekarának dalai is felcsendülnek. Geszti Péterrel és Michellel a Rapülők slágereiből lesz összeállítás, Miller Zoltánnal pedig az Emberek ismert dalait adják elő élőben.

A dupla évforduló alkalmából közös fináléval is készülnek a zenekarok az év fináléjakor!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt