Első alkalommal rendezik meg a kamarazenei Anima Napokat

anima musicae

Június 20-án lesz az egyik csúcspont

Koncertek és pódiumbeszélgetések is várják a közönséget a magyar kamarazenére összpontosító, első alkalommal megvalósuló Anima Napokon június 19. és 21. között az Óbudai Társaskörben.

A háromnapos rendezvény hazai kamaraegyüttesek, zenekarok és előadók részvételével a magyar kamarazenei élet múltja, jelene és jövője köré szerveződik, lehetőséget teremtve a szcéna szereplőinek találkozására, párbeszédére és együttműködésére – közölte a zenekar az MTI-vel.

A fesztivál gerincét hat koncert alkotja, amelyek egy-egy legendás tanáregyéniség — Wagner Rita, Devich János, Mihály András, Rolla János, Sándor Frigyes és Végh Sándor — emléke előtt tisztelegnek. A hangversenyeket megelőző pódiumbeszélgetéseket Becze Szilvia és Bolla Milán vezeti.

Szakmai fórum is színesiti a rendezvényt

A rendezvény egyik csúcspontjaként, június 20-án három különböző együttes koncertje várja a közönséget: délelőtt a Solti György Zeneiskola versenygyőztes Vonószenekara, délután az Era Nova Kamarazenekar lép fel, este pedig az Anima Musicae Kamarazenekar ad születésnapi évadzáró hangversenyt.

A koncertek mellett június 19-én a magyar kamarazenekarok struktúráiról, céljairól, szükségleteiről rendeznek szakmai fórumot, június 21-én pedig Dukay Barnabás osztja meg gondolatait Bach csellószvitjeiről.

Az I. Anima Napokhoz kapcsolódva június 15. és 17. között Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, a Concerto Budapest zeneigazgatója tart mesterkurzust, átadva tapasztalatait és művészi szemléletét a következő generációnak.

„A kamarazene kimeríthetetlen művészforrása hazánkban olyan gazdag, hogy túlcsordul a világra. Ez a legendás művésztanárok öröksége, amely megmarad, ha tovább éltetjük együtt. Az Anima Napok küldetése ez” – idézi a közlemény G. Horváth László, az eseménysorozat megálmodója szavait.

Az I. Anima Napok teljes programja, jegy- és bérletinformációk az Anima Musicae Kamarazenekar honlapján olvashatók.

Mindenünk a zene

Friss

anima musicae

Első alkalommal rendezik meg a kamarazenei Anima Napokat

Június 20-án lesz az egyik csúcspont Koncertek és pódiumbeszélgetések is várják a közönséget a magyar kamarazenére összpontosító, első alkalommal megvalósuló Anima Napokon június 19. és 21. között az Óbudai Társaskörben.

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt