B. Nagy Réka „Nézz rám” című dala elsősorban a nőknek szól, azoknak, akik a legnehezebb élethelyzetekben is nap mint nap helytállnak
Az elmúlt időszakban számtalan barátnőmmel és nőtársammal beszélgettem arról, mekkora nyomás nehezedik ránk a mindennapokban
– meséli Réka.
Ilyenkor úgy érezzük, még több erőre lenne szükségünk. Éppen ezért szerettem volna kiadni egy olyan számot, ami inspirálhat és kitartásra ösztönözhet ezekben a nehéz pillanatokban.
Réka azt mondja, a nők erejére szeretett volna fókuszálni a szövegben, arra, hogy tényleg bármire képesek és minden akadályt leküzdhetnek.
Éppen azok a problémás helyzetek erősítettek meg minket, amelyeken sajnos keresztül kellett mennünk. Igazi túlélők vagyunk. Bízom abban, hogy ezzel a dallal motiválhatom a nőtársaimat abban, hogy jól érezzék magukat a bőrükben úgy, ahogy vannak és hogy soha ne adják fel az álmaikat, mert semmi sem lehetetlen.
Réka ezt az üzenetet akarta hangsúlyozni a számhoz készült klipben is, melyet Laudon Andival és Kovács Zsuzsival együtt forgatott le, a szöveget pedig a Honeybeast dalszerzőjével, illetve gitárosával, Kovács Zolival közösen írta.
Az volt a koncepciónk, hogy bemutassuk a nők sokszínűségét és azt, hogy hány szerepben kell helytállnunk nap mint nap. Édesanya, feleség, barátnő, társ, beosztott, főnök – hogy csak néhányat említsünk arról a listáról, mennyi mindent kell a vállunkra vennünk.
A videóban tehát Réka mellett 11 másik nő is felbukkan, akik egytől egyig más szakmában bizonyítanak a hétköznapokban. Akad köztük rendőr, ápoló, cukrász, táncos, kozmetikus, operatőr, tetováló és edző is.
Külön érdekesség, hogy Réka vegyész édesanyja, üzletasszony nővére és több barátnője is feltűnik a kisfilmben, például az Instagramról jól ismert Nem Akarok Beleszólni csapat egyik tagja, Bányai Judit is.
Örülök, hogy ilyen inspiráló nők vesznek körül, akikből én is erőt meríthetek –
mondja Réka, aki olyan szavakkal díszítette a klipben viselt overállját, amelyek pozitív hatással lehetnek másokra. Így került fel a ruhára az akarat, a kitartás vagy a girlpower kifejezés is.
Az sem véletlen, hogy míg a többiek jeleneteit egy letisztult környezetben rögzítettük, addig a saját részeimet egy romos helyszínen vettük fel. Az én hangom egyszerre az övék is és azt üzenjük, hogy feltámadunk a hamvainkból és erősebben lépünk tovább előre.