Keresés
Close this search box.
Ízig-vérig dögös XXI. századi garázsrock izgalmas hangszereléssel, többszólamú vokálokkal

A tavasszal kiadott kislemezek után megjelent a banda öt számot tartalmazó EP-je, Deep In címmel, szinte az összes digitális platformon!



Ízig-vérig dögös XXI. századi garázsrock izgalmas hangszereléssel, többszólamú vokálokkal. A megszokott gitár, dob, basszus hármasa mellett orgona, mellotron, és trombita is hallható a mini albumon. Igényes hangzásával, érdekes szövegeivel, az együttes eddigi legjobb albuma.

A címadó dalhoz most is remek klip készült!



Ezt ITT nézheti meg!

Korábban így írtunk előző dalukról:

Az ‘Unconditional Believer of the Power’ nyitó riffje után mindjárt értelmet kap a kissé hosszú cím: a zakatoló gitárral érkező szöveg a diktatúráról, a besúgók világáról, a hatalom csontokkal idomított, parancsra menetelő híveiről szól.

Így a megafonra emlékeztető hangzás, és a váratlanul megszólaló trombita a szervezett tömegrendezvények hangulatát idézi, míg a mellotronnal és vokállal díszített “lázadó” refrén inkább egy hippi rockkoncertre emlékeztet.

Kisebb technikai bravúr volt maga a felvétel, ugyanis a stúdió adta lehetőségeket kihasználva a felvételen szereplő hangszerek mindegyikét a zenekar tagjai szólaltatják meg: lassan megszokhattuk, hogy Cigi a basszusgitár mellett a billentyűs hangszereket is kezeli, míg Tibi gyerekkori hangszerét, a trombitát vette ismét elő. A feszes ritmusért természetesen ezúttal is Tonó felelt a dobok mögött.


És mit kell tudni magáról a zenekarról?

A zenekar Budapesten alakult, Tibi, Tonó és Cigi alkotta. Azonban később csatlakozott hozzájuk Dankó István „Stevó” melbourne-i magyar énekes, akivel egészen 2020-ig koncerteztek, amikor is Stevó visszaköltözött Ausztráliába.

A The Jet Buzz zenéjét a garage rock, a 77-es punk és az indie rock inspirálja, igazi „High energy garage rock and roll”.

Előző számuk, a Sun Goes Down is egy pörgős pszichedelikus hangulatú dal volt, ami a banda 2020-as év elején megjelent On the Wrong Side című EP-jéről lett megfilmesítve. 

Korábban a To A Friend című szám külföldről is pozitív visszajelzéseket kapott, négyszer játszotta a 89.7 WITR-FM Radio (Rochester, New York, USA) „Jeff of the Future” show-jában, s kétszer volt a laut.fm/viking német rádió „Heavy Rotation Hot and Fresh! Viking’s Best!” című műsorában.


Néhány link az EP-hez:
https://open.spotify.com/album/6LdxTDPVg6Mmiy19j4Inll?si=zl4wS8uIRfyHyjxv_cLqkA
https://www.youtube.com/watch?v=1VimZZ15S7c&list=OLAK5uy_krt5LD6iLbQi40ObACfQl06SnpF1vRUVg
https://music.apple.com/us/album/deep-in-ep/1623647297

 

Nem tudni, mindez talán egy koncertturné előszele, de élőben is biztos jól szólnak!

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Friss mai állások a zene és koncertek világában

A könnyű- és komolyzenei szcéna hazánkban is komoly népszerűségnek örvend, még ha más-más rétegeknek is szól. Ebben pedig sok szakember és háttérmunkás komoly és elhivatott munkája is benne van, így tehát bátran mondhatjuk azt, hogy ez a terület ma is remek álláslehetőségeket kínál.