A SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR ÉS AZ AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES

Savaria Szimfonikus Zenekar
A SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR ÉS AZ AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES közös hangversennyel várja a zene kedvelőit.

NOVEMBER 09. Szombathely, AGORA-MSH – A SAVARIA SZIMFONIKUS ZENEKAR ÉS AZ AMADINDA ÜTŐEGYÜTTES közös hangversennyel várja a zene kedvelőit.

Elhangzanak: Eötvös Péter, Toru Takemitsu, Gyöngyösi Leventeés Bizet-Scsedrin művei

Vezényel: Madaras Gergely

Az Amadinda ütőegyüttes 1984-ben a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett hallgatókból alakult. Az együttes létrejöttének egyik célja a Magyarországon addig előadatlan, klasszikus ütőhangszeres kompozíciók bemutatása, másik törekvésük pedig az ütőhangszeres együttesek magyar irodalmának gazdagítása volt. Olyan szerzőkkel dolgoztak együtt, mint például Eötvös Péter, Ligeti György vagy Kurtág György.
Repertoárjukat meghatározza a nyitottság, a kreativitás, a különböző irányzatok szintetizálási lehetőségeinek kutatása. A kortárs zene mellett a tradicionális hangszerek megismerésére és a klasszikus zenébe való beépítésük lehetőségeire is nagy hangsúlyt fektet az együttes. Ez a sokirányú érdeklődés alapozta meg sajátos arculatukat, védjeggyé vált elő-adásmódjukat, mely méltán a világ ütőegyütteseinek élvonalába
emelte az Amadindát.
Savaria Szimfonikus ZenekarA Savaria Szimfonikus Zenekarral közös koncertjükön kortárs magyar zeneszerzők, Eötvös Péter és Gyöngyösi Levente művei mellett az életművében a keleti és nyugati filozófiát ötvöző japán komponista, Toru Takemitsu (1930–1996) különleges hangszínvilágú alkotásai szerepelnek. Az estét az orosz zeneszerző és zongoraművész, Rogyion Scsedrin népszerű átdolgozása, a Bizet Carmenjéből 1967-ben készített balettszvit zárja, spanyol kolorittal kerekítve le az egzotikus programot.

Jegyár: 3.000 Ft

Esemény: facebook.com/events/690940897934519/

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.

Ez itt egy reklámhely ;)

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt