Országos turnéval és egy vadonatúj dallal ünnepel a 10 éves Paddy and the Rats zenekar.

Országos turnéval és egy vadonatúj dallal ünnepelnek

Paddy and the RatsKerek évfordulót ünnepel idén a Paddy and the Rats, melynek apropóján nagyszabású koncertkörútra indultak és egy friss nótával is előrukkoltak a zenészek. Az új dalhoz egy szöveges klip is készült, a zenekar 10 éves történetének legemlékezetesebb pillanataiból válogatva.

Pályafutásának eddigi legmozgalmasabb évét zárja idén a Paddy and the Rats. A zenekar tagjai számára 2018 több szempontból is mérföldkőnek számít: amellett, hogy a sorban ötödik, Riot City Outlaws című albumuk a Napalm Records gondozásában világszerte megjelent, a kiadó támogatásával nemzetközi szinten is még nagyobb figyelmet kaptak, és lényegesen több koncertet adtak külföldön, mint ahogy azt a közönség a korábbi években megszokhatta tőlük. A csapat ráadásul idén kerek évfordulót ünnepel, mely a sok teendő ellenére sem merült feledésbe: október végén a zenészek jubileumi turnéra indultak, végigjárva az ország legnépszerűbb klubjait.

„December közepéig összesen tizennégy városban lépünk fel Magyarországon, hogy a közönséggel együtt, méltóképp megemlékezzünk az elmúlt 10 évről. Egy meglepetéssel is készültünk a rajongók számára: töretlen hűségüket egy új dallal szeretnénk megköszönni, amit egyébként a turné minden állomásán eljátszunk majd” – mondja Paddy.

YouTube Link: https://youtu.be/RNYuiaF5Pxs

Paddy and the Rats zenekarA ’Drunk and Fucked Up’ című friss nótát, mellyel a zenészek a Paddy and the Rats 10 éves történetét igyekeztek összefoglalni, október 31-én, a kaposvári Hang-Ár Music Pubban hallhatta először élőben a közönség. Ez egyébként az egyetlen olyan szerzemény, amely biztosan elhangzik az országjáró körút összes koncertjén, annak ellenére, hogy a műsor állomásonként folyamatosan változik. A banda frontembere előzetesen még annyit ígért: a turné során legalább egyszer minden dalukat eljátsszák majd.

Kaposvár, Pécs, Veszprém és Győr után november 10-én Kiskunfélegyházán, majd Egerben, Székesfehérváron, Tatabányán, Szegeden, Sopronban, Szombathelyen, Miskolcon és Debrecenben is fellép a Paddy and the Rats. A jubileumi koncertsorozat a budapesti Barba Negrában zárul, ahol december 14-én és 15-én egy két estén át tartó szuperbulival koronázza meg 10 éves fennállását a zenekar. A dupla koncertre a banda kétféle műsorral készül: a Pirate Night névre keresztelt eseményen főként a kalózos, a Celtic Night alkalmával pedig az ír, folk punk nóták lesznek terítéken. A tematikus estek színpadképe is ennek megfelelően alakul, két külön világba kalauzolva a közönséget.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Drevko faldekoráció, kép

A falon lévő képek kialakítják a belső teret

A belső tér kialakításakor nagy hangsúlyt fektetünk a bútorokra, a színekre, a kiegészítőkre és az általános megjelenésre. Azok a dekorációk, amelyek láthatatlanok, mégis a legnagyobb figyelmet keltik fel, a képek.

Karácsonyi koncert Oroszlányban

3 évszázad legszebb karácsonyi dalai

Thén Róbert (ének) és Orbán Gábor (orgona) előadásában többek közt olyan dalok csendülnek fel, mint Schubert Ave Máriája, vagy az Adeste fideles.

Gorlo Volka

Gorlo Volka és a Titok, avagy a múltadban jártam

Két évvel bemutatkozó anyaguk után ismét egy kiadvánnyal örvendeztette meg közönségét a felvidéki Gorlo Volka. A Titok című album úgy mutatja meg a formáció újabb oldalát, hogy közben hű marad a csapat jól ismert zeneiségéhez.