A rádióműsor kilépett a stúdióból

sztárportré

Éppen zene szólt, amikor fogta magát a műsorvezető, egyszerűen felállt, hogy megmozgassa elgémberedett lábait, majd gondolt egy nagyot, letekerte a mikrofont kis állványáról, – mert az ugye hozzá, illetve a műsorhoz tartozik – összeszedte jegyzeteit, és kilépett a stúdióból. Talán a jó levegő, az ingyen kávé, vagy az újdonság varázsa miatt, de riport alanyai követték. Rácsodálkoztak a kinti világ szépségeire és úgy döntöttek maradnak, olyannyira, hogy még egy operatőrt is magukkal invitáltak. Na valahogy így (vagy ki tudja) lett az audió műsorból audióvizuális műsor.

Pély BarnaHetente új riportműsor. Sugárzás 26 helyi frekvencián (vidéki rádióban). A zene, az irodalom, a színház és számos más terület legismertebb személyiségei. Közvetlen beszélgetés őszinte, emberi érzésekről. Röviden ezekkel a mondatokkal jellemezhetjük Molnár Szabolcs több éve elindult rádiós sorozatát a Sztárportrét, mely nem a botrányokról, nem a sztárságról, nem a hírgyártásról, nem a műsorvezetőről szól, hanem az emberről, annak hétköznapjairól, érzéseiről, kapcsolatairól, terveiről, sikereiről. Csak néhány idézet az eddigi műsorokból:

– Szikora Róbert:
„Ugyanúgy van másnap akkor is, ha nem történnek meg az események, amit mi elterveztünk.”
– Székhelyi József:
„A színház a közérzet temploma, amely gyógyít, épít.”
– Németh Kristóf:
„Meg kell tanulni egy kicsit a másik szemével is nézni a világot, és saját magadat is.”
– Bródy János:
„Minden érték alapja a mérték.”
– Révész Sándor:
„Egy révész a vízre született.”
– Vincze Lilla:
„A legfontosabb, hogy olyan sikert éljünk meg, ami nem feltétlenül mindig nagyon látványos.”
– Zorán:
„Legyünk most már egy kicsit nyugisabb helyzetben mindannyian!”
– Király Viktor:
„Idegesítő volt a sivatagban rohangáló Gyalogkakukk, szegény prérifarkas mindig megszívta.”
– Sütő Enikő:
„Szerintem a legkomolyabb filozofikus üzenete a meséknek van.”
– Pierrot:
„Én, mint producer, javasoltam Nekem, mint előadónak, hogy egyelőre ne próbálkozzon…”
– Buza Sándor:
„Mindenevő vagyok, de még nem ettem cápát.”
– Spitzer Gyöngyi Soma:
„Nézz föl a napra, és hallgass magadra, de csak magadra, mert nincsenek receptek.”

sztárportréA Sztárportré a héten kilépett a stúdióból. A riportok különböző helyszíneken készülnek és videóként is megtekinthetőek a http://sztarportre.hu címen. Először egy olyan személyt láthatunk aki Ferences gimnáziumba járt, egy évig teológiát tanult és nyolc évig hegedült. Nem biztos, hogy az emberek kapásból rávágják, hogy Ő bizony nem más, mint Pély Barna, a United frontembere, a B the First trió tagja.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Új zsinagóga Szeged

Zsidó kulturális fesztivált rendeznek Szegeden

Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja június elejétől szeptember közepéig az érdeklődőket a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztiválon – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

The Pontiac - Ablakomból

The Pontiac – Ablakomból

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a The Pontiac. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit a korong egyik legmeghatározóbb, Ablakomból című dalához forgattak.

Palágyi Ildikó

Palágyi Ildikó: Körbeér

A kislemez Palágyi Ildikó – énekes-dalszerző – legszemélyesebb megéléseibe, történeteibe enged betekintést. Az album címadó dalához a saját teraszukon forgattak „home session” videót.

Vörös Renátó

Vörös Renátó – Nap

Remeteévek és Skócia meghódítását követően jelent meg Vörös Renátó második szóló nagylemeze: Nap címmel.