A Korál és a Neoton Familia is ott lesz a Retro Tabánban

retro tabán szente szikora

Az R-GO és a Bikini is fellép a hagyományos Szent István-napi koncertsorozaton augusztus 16. és 19. között


A Tabánban – a hazai könnyűzene egyik ikonikus találkozóhelyén – négy estén át a magyar pop- és rocktörténelem meghatározó zenekarai szórakoztatják a közönséget – olvasható az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben.

„A Tabán a hazai könnyűzene egyik szimbolikus helyszíne, ahol generációk nőttek fel legendás koncerteken. Idén is olyan műsorral készülünk, amely egyszerre idézi fel a múlt nagy pillanatait és ad felejthetetlen élményt a jelen közönségének” – idézi a közlemény Szente Vajkot, a Szent István Nap programsorozat nagykövetét.

A közlemény szerint augusztus 16-án a Korál zenekar koncerttel emlékezik Balázs Fecóra, és vendégművészekkel kiegészülve idézik fel a 2020-ban elhunyt magyar dalszerző legnagyobb slágereit, köztük a Maradj velem és a Homok a szélben című dalokat. Ezt megelőzően Abaházi Csaba műsorvezető formációja, majd a Beatrice lépnek fel.

Ott lesz a Back II Black, Hevesi Tomi, és a blues nagyágyúk is

Augusztus 17-én Szikora Róbert és az R-GO lép a színpadra, majd a Ladánybene 27. és a Roy & Ádám Trió adnak koncertet. Másnap a Back II Black és Hevesi Tamás slágerei csendülnek fel a Tabánban, majd a Neoton Família előadásával – többek között a Nyár van, a 220 felett és a Santa Maria című slágerekkel – folytatódik a koncertsorozat.

Augusztus 19-én a Takáts Tamás Blues Band és Deák Bill Gyula lépnek fel, majd a negyvenéves Bikini együttes jubileumi koncerttel zárja a fesztivált – olvasható a közleményben.

Részletes információk a www.szentistvannap.hu weboldalon és az ünnepségsorozat hivatalos mobilalkalmazásában olvashatók.

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt