Keresés
Close this search box.

Megnyitott a Nemzeti Lovaskultúra Központ

Az örökség
Picture of Z. László

Z. László

Kommunikátor - Onmediaweb
AZ ÖRÖKSÉG című zenés, lovas előadás.

Pintér TiborMájus 25-én megnyitotta kapuit a Nemzeti Lovaskultúra Központ és az újonnan felépített huszár – katonai lovagló pálya is Simonpusztán. Ennek alkalmából délután 1 órától ingyenes rendezvényekkel, megnyitó ünnepséggel és Az Örökség című nagyszabású zenés, lovas előadással vártak mindenkit.

Egy kicsit előbb érkeztünk mint egy óra, így láthattuk amint a huszár gyerekek a hadászat modernebb formáival (innováció?) ismerkedhettek. Bár szembe ötlő volt a harckocsi, de pillanatok alatt kiderült hol is vagyunk valójában: amerre a szem ellátott mindenhol lovak, lovasok és rengeteg huszár. A színpad felé hagyományos kézzel készített termékeiket kínálták a kézművesek, a kürtős kalács illata fenséges (és valódi székely), szóval nem bántam, hogy az általam lestoppolt hintó nem állt meg.

Mi persze elsősorban a AZ ÖRÖKSÉG című zenés, lovas előadásra jöttünk. Az előadást Kaszás Géza színművész rendezte. Fellépett Kassai Lajos, Mága Zoltán, Papadimitriu Athina, Bársony Bálint és Zenekara, Sasvári Sándor, Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség alakulatai.

Leírhatatlan látvány volt több mint 100 lovast látni egyszerre, ezért inkább némi képi ízelítő azoknak akik nem voltak ott:


Lovas színház

Lovas akrobatikaMága ZoltánKoplyásokKis huszárokBársony Bálint és zenekaraHuszárokNemzeti Lovaskultúra Központ

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Trombita Széchenyi

Ha már indult, akkor dobogóra állt a magyar trombitás

Először indult magyar zenész a trombitás vébén Behán Áron András, a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának másodéves trombita előadó-művészet szakos hallgatója első magyar indulóként harmadik

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

A zenét kevesen merik hivatásuknak tekinteni

Idén több boltban Él a zene!

Több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben és benzinkúton kizárólag magyar zene szól május 9-én Az Él a Zene! célja idén is előtérbe helyezni a magyar

Ők is ott lesznek a Lövérek rétjein

Urbán Fesztivál 75 helyszínen 300 programmal

Teljes a Volt-utód SopronFest programja, exkluzív fellépések színesitik a programot Nemcsak új, de minden elemében újszerű, „urbán fesztivál” születik Sopronban. A soproni utcák, terek, klubok,