Keresés
Close this search box.

Virágfejek című lemezét mutatja be a Péter és Pál

Péter és Pál
Brutálisan lemeztelenített akusztikus pop dalok a Péter és Páltól. A csapat zenéje folk hagyományokra épít és natúr hangzással szólal meg.

A Tövisházi Ambrus produceri munkájával készült, Virágfejek című bemutatkozó nagylemez november 3-án hallható először élőben az A38-on.

A Péter és Pál két tagja, Szacsvay Gergely és Tóth Attila a Meztelen Diplomatákból lehetnek ismerősek. Bár Gergő már nem vesz részt a zenekar életében, a közös zenélés megmaradt, mindketten szeretnek ugyanis egyszerű, könnyen énekelhető dalokat írni. Virágfejek című bemutatkozó nagylemezük 2020 tavaszán jelent meg az első covid-hullám közepén, így az akkori lemezbemutató sajnos elmaradt. „Aztán mindkettőnknél gyerekek születtek, építkeztünk. Így a Péter és Pál projekt kicsit megpihent. De nem akartuk elengedni a történetet. Most sikerült újra úgy összefésülni magunkat, hogy a lemezbemutató végre méltó keretek között megvalósulhasson, november 3-án az A38-on” – mesélik.

A személyes élményekből születő dalaikat külön írják, a komplett zenei váz és a szöveg megszületése után csak a hangszerelés finomításán dolgoznak közösen. Az albumot egyikük erkélyén vették fel minél több háttérzajjal, hogy a dalokon érezhető legyen az az atmoszféra, amiben azok elnyerték végső formájukat. Tövisházi Ambrus producernek úgy kellett – ezeket a sokszor csak egyszálgitáros számokat – finoman felöltöztetnie, hogy közben azok megőrzik egyszerűségüket.

A lemezbemutató felvezetéseként a nőiség három meghatározó szakaszáról szóló, Körhinta című dalukhoz készítettek klipet. „A videó egy alapötletből indult: Mi lenne, ha két ismeretlen az éj leple alatt kimeszelné egy vadidegen ház egyik szobáját? Mire a Nap felkel, az ott lakókat már egy tisztára festett szoba fogadná… Egy barátunk felvetette, hogy mi lenne, ha kifestenénk az egyik szobájukat és a festés folyamatát ábrázolnánk? A dalban a nőiség három meghatározó életszakaszáról éneklünk. A dal hátterében egy archaikus világ jelenik meg. Ezt a világot szerettük volna megidézni egy olyan ősi tevékenységgel, mint a meszelés.”

Akusztikus pop a városszéli mezőkről november 3-án az A38-on. A lemezbemutatón a Virágfejek című album finom dramaturgiával, sztárfellépőkkel és három új dal kíséretében fog megszólalni.

Péter és Pál – Körhinta:
youtu.be/XpvMOgwg-DA?si=ejDr7r9DK934yZ7c

Oszd meg kérlek, ha tetszett!

Mindenünk a zene

Friss

Bagossy Brothers BPark

Magyar zenekarok menni Szlovákia

Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során

Random Trip - Richard Szoke Photography

Random Trip 15!

Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és

Idén is megtartják a Musicum Laudét

Idén is Musicum Laude!

Tehetségeket keres a neves karmester és operarendező! Az énekverseny és mesterkurzus július 13. és 23. között Nagyváradon lesz, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak

Mit hoz a véletlen

Neked sorsolt